zene.ro Web analytics

Zenekarral játszik a Freestylers a Zöld Pardonban

0 42

A több, mint 15 éve pályán lévő Freestylers teljesen feje tetejére állította a ‘bass music’ műfaját, ott volt a legnagyobb fesztiválokon, a világ legnépszerűbb klubjaiban, július 29-én, hétfőn este 19 órától pedig a Zöld Pardonra mérnek csapást a ‘The Coming Storm’ c. nemrég megjelent albumuk anyagával.

A brit Freestylers tagjai, Aston és Matt a ’90-es évek közepén kezdtek el együtt zenélni, hiszen mindketten nagy rajongói voltak a hip-hop és az elektro beat stílusoknak. A legendás breakbeat kiadó, a Freskanova jelentette meg első két albumukat, 1998-ban pedig a Muzik Magazine az év legjobb zenekarának jelölte  a duót. Emellett az a megtiszteltetés érte őket, hogy részt vehettek Lenny Kravitz ‘American Woman’ turnéján is – a zenész saját maga kérte fel a srácokat, hogy töltsék be az előzenekar szerepét, mert olyan meggyőzőnek találta a produkciójukat. De önállóan is sikert sikerre halmoztak: 1999-ben harmincezres tömegeket mozgattak meg a Glastonbury Fesztiválon, 2005-ben pedig felléptek az MTV Millennium Party-ján is.

A Freestylers karrierjét az úgynevezett ‘urban electronic’ zenei műfajban kezdte, a korai hangzásuk legmeghatározóbb pontjai a ‘B-Boy Stance’, a ‘Ruffneck’ és a ‘Warning’ c. dalaik voltak. Ám ahogy a zenéjük változott, úgy változtak himnuszaik is, mint pl. a ‘Punks’, a ‘Boom Blast’, a ‘Fasten your Seat-belts’, a ‘Painkiller’ vagy a közelmúltban megjelent ‘Cracks’. Az ‘Underground hőseiként’ elkönyvelt fiúk mindemellett mainstream sikereket is elértek a világszerte jól ismert ‘Push Up’ c. slágerükkel, amelyet számos TV reklámban, illetve a Zoolander c. filmben is hallhatott a nagyközönség.

A ZP-t legújabb stúdióalbumuk, a ‘The Coming Storm’ lemezbemutató turnéja során ejtik útba július 29-én, de természetesen a nagy slágerek sem maradhatnak ki a repertoárjukból. A fiúk nem először járnak kis hazánkban, és biztosra vehetjük, hogy fergeteges bulit csapnak majd a Rákóczi híd budai lábánál is, ahová ezúttal teljes, élő zenekari felállással érkeznek. Így ha csak képletesen is, de készüljünk fel a közelgő viharra!

A koncertre a belépő 800 Ft-ba kerül.

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/445479122226437

 

Akár ez is tetszhet A szerző további művei

Comentários no Facebook