Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Whitesnake-koncert 2019-ben a Barba Negra Trackben

– Jövőre újra eljön Budapestre a Whitesnake. Az idén negyvenéves hard rock legenda David Coverdale vezetésével 2019. június 25-én a Barba Negra Trackben fog koncertet adni.
A Whitesnake új turnéja a tizenharmadik stúdiólemez, a Flesh & Blood jövő évi megjelenéséhez kapcsolódik. A 2019-es koncertsorozaton a csapat az új anyag bemutatása mellett az elmúlt négy évtized legnagyobb slágereit is előadja – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.
A Whitesnake-et 1978-ban hozta létre David Coverdale énekes, miután a Deep Purple – legalábbis időlegesen – felbomlott. A zenekarban azóta is a most 67 éves Coverdale jelenti az állandóságot, mellette az elmúlt negyven évben ötvenen fordultak meg; Tommy Aldrich dobos és Reb Beach gitáros 2002 óta, Michael Devin basszusgitáros 2010 óta tag, a gitáros Joel Hoekstra 2014-ben csatlakozott, a billentyűs Michele Luppi egy évvel később.
Az angliai és európai sikereket már az első néhány album –  Touble (1978), Lovehunter (1979), Ready and Willing (1980), Come an’ Get It (1981) – meghozta, az amerikai áttörés 1984-ben a Slide It In című albummal jött, miután Coverdale megnyerte a zenekarnak a Thin Lizzy egykori gitárosát, John Sykest. Az énekes karrierje azonban veszélybe került, betegsége miatt egy ideig úgy tűnt, fel kell hagynia az énekléssel. Szerencsére nem így történt, és a két év kihagyás után, 1987-ben megjelent Whitesnake című lemez nyolcszoros platinalemez lett. Ezekről a lemezekről számos slágerlista top 10-es dal származik, köztük a Here I Go Again, az Is This Love, valamint a Still of the Night.
Coverdale a csapatot félretéve 1993-ban a Led Zeppelin gitárosa, Jimmy Page társaságában készített egy lemezt, de a két nehéz természetű zenész együttműködése nem bizonyult tartósnak. Az énekes néhány mérsékelt sikerű szólóalbum után újjáalakította a Whitesnake-et, amely az új évezredben is jelentős sikereket könyvelhet el. Budapesten 2011-ben léptek fel.
Tavaly a csapat kiadta legsikeresebb albuma, a Whitesnake jubileumi deluxe verzióját. A Rhino Records kiadóval történt együttműködésük keretében jelent meg nemrég az Unzipped című anyag is, amely az elmúlt húsz év ritka és eddig kiadatlan akusztikus felvételeinek gyűjteménye.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.