Thursday, April 18, 2024
spot_img

Latest Posts

VOLT Fesztivál – Lesz Slayer, Damien Rice, Sigma és GusGus is

– Az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé újabb fellépőket jelentettek be szerdán a soproni VOLT Fesztivál szervezői: június 29. és július 2. között koncertet ad a Slayer, Damien Rice, a Sigma, valamint a GusGus is.
slayer“Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a 24. Telekom VOLT Fesztivált mind a közönség, mind a nemzetközi szakma részéről. Ez részint a rendezvény tavalyi sikerének, részint a friss európai elismerésnek köszönhető” – idézte Fülöp Zoltánt, az egyik fesztiválalapítót az MTI-hez eljuttatott közlemény. A VOLT múlt héten a groningeni Eurosonic fesztiválon a legjobb közepes méretű európai fesztivál címet kapta meg.
A világ egyik legismertebb trash metál zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer pályafutása során kapott Grammy-díjat, kísérték botrányok dalszövegei és lemezborítói miatt, és vihart kavart a dobos ki-, majd visszalépése is. A siker azonban a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood című album óta töretlen. A zenekar az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkezett először új lemezzel.
Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló lemezével bizonyította, hogy a legfontosabb kortárs popdalszerzők között a helye. Érzelmes zenéje hallható volt a Közelebb (Closer) című Mike Nichols által rendezett 2004-es filmben, majd 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez méltó visszatérés volt. A VOLT színpadára június 29-én lép.
Két leeds-i elektronikus zenész, producer és dj duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóival – amilyen például a két évvel ezelőtti sláger Nobody To Move és a Changing – küzdötte fel magát a drum’n’bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben ismert pályatársaikkal dolgoznak és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Sopronba decemberben megjelent első stúdióalbumukkal érkeznek.
A GusGus igényes, egyedi dinamikájú és atmoszférájú munkái húsz éve tartják mozgásban az igényes elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjét sikerült eljuttatnia a világ minden tájára, eddigi pályafutása során kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készített.
MTI
 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.