V. Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál

nik_baertschIdén ötödik születésnapját ünnepli a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, amely méltán nevezhető a város és a megye egyik büszkeségének és legnívósabb eseményének.

A szervezők, akik megálmodták ezt a fesztivált, csak remélni merték, hogy eljut az ötödik születésnapjáig. Ez természetesen nem csak a kitartó munka és elszánt akarat érdeme, hanem azoké is, akik évről évre segítették ezt a fesztivált. Büszkék vagyunk rá, hogy Csíkszeredában sok jóakaratú ember van, akik már kezdetektől támogatták a fesztivált, és amire még büszkébbek vagyunk, hogy a város vezetősége és a megye elöljárói is a kezdetektől a rendezvény támogatói voltak. Az utóbbi években pedig egyre több alapítvány, kulturális szervezet és magáncég csatlakozott támogatóinkhoz, akik nélkül nem jutottunk volna el az V. évfordulónkig.

Éppen ezért kiemelkedő fellépők felsorakoztatásával és kiegészítő programok szervezésével szeretnénk méltón ünnepelni az ötödik születésnapot. Az első, ún „Majdnem jazz napon” világzene kap főszerepet. Egy kiváló csíkszeredai zenekar az Inocsényka indítja a fesztivált, majd egy magyarországi zenekar folytatja, az Escargoz, akiknek szintén érdekes módon szintén csíkszeredai énekesnőjük van, Simon Katalinnak hívják, és olyan szívhez szóló, autentikus hangon énekli a népdalt, hogy ezzel a jazzes kombinációval biztos megérinti a hallgatóság szívét. Aznap a záró zenekar egy kivételes duó lesz: Soma Mamagésa és Lorenzo G. akik egy különleges zenei esttel lepik meg a jazzfesztivál közönségét „Összefonódások” címmel.

Szombaton latin jazzel indít a kiváló Trio Ricardo, majd Harry Tavitiant, Románia egyik leghíresebb jazz zenészét üdvözölhetjük színpadunkon Cserey Csabával, aki szintén nevezhető itteni származásúnak, hiszen gyergyói de sok a csíkszeredai kötődése. Az ő fellépésüket a Gerkon Electro Kft támogtja. A fesztivál sztárvendége szintén szombaton lép színpadra, Ő pedig nem más, mint a világhírű Nik Bärtsch Svájcból Ronin nevű zenekarával, akiket nagy izgalommal várunk, hisz hozzájuk hasonló magas rangú zenészek még nem léptek fel Csíkszeredában. Fellépésüket a Salvator keserűlikőr kiemelten támogatja.

A harmadik napon újra az itthoniaké a kezdés joga, hiszen idén az itthoni tehetséges diákoknak is helyet adtunk, így a zárónapot a A Nagy István Művészeti Középiskola Rézfúvós Kamarazenekara, aBee Brass Band indítja, majd igazi csemegével kedveskedve nézőinknek, megidézzük a hatalmas Frank Sinatrat is csíkszeredai színpadon, egy zseniális sepsiszentgyörgyi zenekar előadásában. A produkció neve: “ALIAS SINATRA” – Pakot István & Small Town Big Band. A fesztivál záró zenekara méltó módon a legnagyobb csapat, akik szó szerint is nagyok, hiszen 17-en lesznek egyszerre a színapdon, hiszen ez a zenekar Magyarország első számú professzionális big bandje, a Budapest Jazz Orchestra, akiknek a fellépését a Harmopan Rt segítette.

A fesztivál, hagyományaihoz híven most is fellépési lehetőséget biztosít itthoni zenekaroknak, valamint az ország jelentős zenészeinek. Idén is több stílust vonultatunk fel a latin jazztől a “modern”, azaz a fiatalok által kedvelt jazzen át a tradicionális jazzig.

A fesztiválra a gyerekek belépése ingyenes, ismét lesznek zenés gyerekprogramok, és lesz “gyermekmegőrző” játszóház a a komolyabb koncertek ideje alatt, hogy a felnőttek zavartalanul élvezhessék a zenét. Ugyanakkor a felnőtt nézőinknek is lesznek komoly kísérő programok, borkóstolók, workshopok, sőt filmekben is lehet majd válogatni a TIFFszeredának köszönhetően, amely nem véletlenül ugyanebben az időben zajlik Csíkszeredában.

Nagy szeretettel várunk mindenkit a 2013-as ünnepi Jazzfesztiválra!

Szilágyi Nóra,

Mini Jazzfesztivál Egyesület

http://jazzfestival.ro

You might also like More from author