Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Hiperkarma a Dürer Kertben

A nemrégiben hosszú álmából felébredt Hiperkarma az Orczy Parkban már bizonyította, hogy a szünet alatt nem felejtették el egymást és dalaikat, újult erővel csaptak ismét a húrok közé, és énekeltették meg régi és új közönségüket. A nagyszabású, nagyszínpados visszatérő koncert után július 21-én kisebb, családiasabb hangulatú buli várja a nézőket a Dürer Kertben.

A Hiperkarma a magyar könnyűzenei élet egyik kiemelkedő jelensége. ABérczesi Róbert által megírt szövegek egy teljes generáció számára váltak kultusszá, dallamaikat betéve tudja a közönség, és boldogan dúdolja együtt a zenekarral. Sok éves hallgatásuk nem csökkentette az irántuk való rajongást, de nem is alakította olyan kötelezően megtekintendő legendává, amelyet csak egyszer akar megnézni az ember, aztán kipipálhatja, és elfelejtheti. Visszatérésük a legmegfelelőbb pillanatban történt. A koncertekre készülődés pedig máris négy új dallal ajándékozta meg a hallgatóságot és várhatóan őszre elkészül egy teljes lemeznyi anyag. A korábbi felálláshoz képest mindössze egy új dobossal, Gálos Ádámmal egészült ki a banda, a korábbi dobos, Frenk pedig gitárra és mikrofonra cserélte a dobverőket.

kultura.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.