Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Sziget – Kiss Erzsi kétszer a fesztiválon

Kiss Erzsi énekesnő az idén is fellép a Sziget fesztiválon, méghozzá két alkalommal is: az Egy Kiss Erzsi Zene csütörtökön koncertezik, az Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi elnevezésű formációt pedig szombaton láthatják a nézők.

     Kiss Erzsi az MTI-nek elmondta: jó így találkozni a közönséggel, mert egy fesztiválon már mindenki “bemelegedett, felfokozott” állapotban van. Ezt persze fenn is kell tartani, tovább pörgetni, tehát nagy energiákat kell mozgósítani egy ilyen koncerten – jegyezte meg.
Az Egy Kiss Erzsi Zenével a Cökxpon Ambient Sátorban csütörtökön éjfélkor játszik az énekesnő. Mint elárulta, az idei Sziget érdekességét pont ez a számukra új helyszín adja, a Cökxpon sátor ugyanis a nyugalomról szól, cipő nélkül, párnákon pihenhet meg itt a közönség. “Nekünk sok rockos, temperamentumos, vad nótánk van, most valószínűleg inkább a nyugalmasabbakat fogjuk játszani, tehát a repertoárt igazítjuk a helyszínhez” – tette hozzá az énekesnő, aki általában az általa kitalált különböző nyelveken énekel.
Beszélt arról, hogy Bujdosó János, aki gitáron játszik, valamint Vajdovich Árpád, aki bőgőzik és basszusgitározik, vokálozik is a zenekarban, így erőteljesebb a férfi jelenlét. Hozzátette: Németh Csaba dobossal együtt négy tagja van jelenleg a csapatnak, miután Szandtner Anna nem énekel már a zenekarban, bár reményeik szerint fel fog lépni bizonyos koncerteken.
Az 1996-ban alakult együttesnek tavaly jelent meg Ugató címmel az ötödik lemeze. Az énekesnő elmondta, hogy a címadó dalhoz készült videoklipet, amely egy vasárnapi ebéd “ugató-változata”, nemsokára láthatja a közönség. “Jelenleg három új számunk van, de azon dolgozunk, hogy minél előbb nagylemez legyen belőle” – tette hozzá.
Az Erik Sumo Banddel az MR2-Petőfi Rádió Magyar Nagyszínpadon szombaton 18 órakor lép a közönség elé Kiss Erzsi, aki a zenekarban állandó vendégfellépőként, zeneszerző- és szövegíró-társként is szerepel. “Lélekben vendég vagyok ugyan, de részvételem jól illeszkedik a zenekarvezető Tövisházi Ambrus és a többiek zeneiségébe” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy szövegei ugyan nem valóságos nyelven születnek, de a zenéből következnek és egy valóságos nyelv illúzióját keltik, így illeszkednek a többi szám közé.
Mint mondta, sajátos szövegeivel kapcsolatban szándékosan kerüli a halandzsa szót, hiszen az általa kitalált “nyelv” sokkal több ennél a gyermekded formánál, a gyermekiségből eredő játékosság azonban dalszövegeiben is jelen van. “Én így dolgozom, az én hangszerem ez a fajta szöveg; a dallam és a szöveg mindig egyszerre születik, és a szöveg a dallam és a ritmus hordozója. A magas és mély hangzók segítenek magas és mély tartományokba, a dallam ennek következtében bukik alá vagy szökell a magasba” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy ösztönös nyelvi törvényszerűségek alapján pattannak ki fejéből a dallamok.
Szavai szerint ez a módszer rendkívüli szabadságot ad: az ember el tudja hagyni személyiségének azon részeit, amelyek gátlóak lehetnek. “Tehát nagyon felszabadító érzés. Sokszor csak hagyom megélni a pillanatot a szövegen keresztül. Tökéletes eszköz az érzelmek kifejezésére” – tette hozzá, kiemelve, hogy azok a legjobb pillanatok, amikor saját magát is meg tudja lepni.
Élvezi ugyanakkor azt is, hogy az Erik Sumo Bandben nemcsak a saját szövegeit énekli, hanem Tövisházi Ambrus angol számaiban is vokálozik, tehát érthető, létező nyelven is megszólal. Mint megjegyezte, ez azért az Egy Kiss Erzsi Zenében is megtörtént már, hiszen a Bëlga két dalát is feldolgozták.
Beszámolt arról is, hogy az Erik Sumo Banddel most készítik a négyrészesre tervezett Twilight at the Zoo második darabját, amelyből az internetről letölthető digitális formátum mellett limitált példányszámú, 300 kazetta is készül.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.