Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

MUSE – THE 2ND LAW

Megérkezett a várva várt új Muse-album, a “The 2nd Law”. A brit zenekar a nyár folyamán az Olimpia hivatalos dalával, az utóbbi hetekben pedig legújabb, “Madness” című kislemezével, valamint közelgő budapesti fellépésével hívta fel magára a figyelmet.
A devoni hármas, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait, 2010-ben olyan kritikákkal büszkélkedhetett, mint a New Musical Expresstől származó “az évezred legfontosabb hangjainak gyűjteménye”, vagy hogy “a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene” (Uncut), illetve amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : “a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik”.
A csapat 1994-ben alakult iskolai haverokból Teignmouthban, Devon megyében. A tagok különböző iskolai zenekarokban játszottak a ’90-es évek elején, amíg néhány közös buli után összeálltak és kialakult a mai napig változatlan felállás.
A új album, mely sorban a hatodik, “The 2nd Law” címmel az első olyan lemez a Muse karrierje során, melyhez a dalok úgy születtek, hogy a tagok ugyanabban a városban éltek. A lemezcímet a termodinamika 2. törvénye inspirálta, melynek tárgya az egy zárt rendszeren belüli energia elkerülhetetlen pazarlása.
muse-cim_Az albumon megtalálható a “Survival” című felvétel, mely a 2012-es londoni Olimpia hivatalos dala volt. A lemezt bevezető első maxi és klip pedig a “Madness” című számhoz készült, mely Matt Bellamy énekes szerint“…a legjobb és legszemélyesebb dal, amit valaha írtam. Arról szól, amikor a pároddal veszekszel, és miután ő kimegy a szobából, hogy hagyjon gondolkodni, rájössz, hogy tökéletesen igaza van.”
Íme a “Madness” klipje: 
A Muse kétségkívül napjaink egyik legnagyobb zenekara: 15 millió eladott album világszerte, 5 MTV Europe, 2 Brit, 8 NME, 5 Q, és 4 Kerrang díj; Grammy a “Legjobb Rock Album”-ért 2011-ben; 1. helyezés 19 országban a 2009-es “The Resistance”-szel, valamint telt házas aréna- és stadionkoncertek világszerte. A tagok két éveFonogram-díjat is átvehettek a Szigeten való fellépésük után az “Év Külföldi Alternatív Albuma” kategóriában. 26 kislemezük jelent meg eddig – többek között az Alkonyat-sorozat egyik részének főcímdala, a “Neutron Star Collision” -, és több mint a fele Top 20-ba tudott kerülni. Pár hete a New Musical Express olvasói a Muse-t szavazták meg a valaha volt legizgalmasabb koncertzenekarnak.
A “The 2nd Law” megjelenését követően a Matt Bellamy, Dom Howard és Chris Wolstenholme alkotta hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása 2012. november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lesz.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.