Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Strand Fesztivál – Rag'n'Bone Man, TroyBoi, Punnany Massif is

– Rag’n’Bone Man, TroyBoi, valamint a 15. születésnapját a Petőfi Zenei Díj gáláját követő koncerten ünneplő Punnany Massif is fellép az idei Strand Fesztiválon, amelyet augusztus 22-től 25-ig rendeznek Zamárdiban.
A 6. Strand Fesztivált a MOL Nagyon Balaton program keretében öt évvel ezelőtt indította útjára a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió. A rendezvény két nagyszínpadának idei fellépői között lesz a már korábban bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, a Kensington, Kungs és Sigala is – szerepel a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
A angol pop-soul-blues dalszerző-énekes, Roy Charles Graham, azaz Rag’n’Bone Man számára a 2016-ban megjelent Human című dal hozta meg a világhírnevet, azóta nyert Brit Awardsot és Echo-díjat is és teltházas arénakoncerteket ad.
Az elektronikus zenei vonalat erősíti a dél-londoni származású dj-producer, TroyBoi, akit Diplo szerződtetett kiadójához, a Mad Decenthez. Olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Tinie Tempah, a Grandtheft és a Flosstradamus. Zenéjére nagy hatással volt a tap, a hiphop, a rap és az r’n’b is.
A fellépőik között korábban bejelentett Ákos, a Halott Pénz és a Tankcsapda mellett a fesztiválon koncertet adnak a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyzői, valamint a hazai könnyűzenei színtér színe-java. Köztük lesz az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Bagossy Brothers Company, a Belau, a Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, a Cloud9+, a Honeybeast, az Intim Torna Illegál, az Irie Maffia, a Jetlag, a Kelemen Kabátban, a Kiscsillag, a Kowalsky meg a Vega, a Lóci Játszik, Majka & Curtis, a Margaret Island, a Mary Popkids, az NB, a New Level Empire, a Péterfy Bori & Love Band, a Soulwave, a Supernem, a Szabó Balázs Bandája, a Biebers, a Wellhello és lesz NECC Party is.
A Strand showműsor keretében, hazai és nemzetközi sztárok közreműködésével már augusztus 21-én elindul, idén Zamárdiban tartják a Petőfi Zenei Díj gáláját. A díjátadót követően lép színpadra a 15 éves Punnany Massif, amelyet Sigala fellépése követ a színpadon.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.