Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Robbie Williams jövő áprilisban Budapesten lép fel

– Nyolc év után ismét koncertet ad Magyarországon a popzene egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams. A brit énekes, a Take That egykori tagja 2014. április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
A 39 éves Robbie Williams mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Egész karrierje során rekordokat döntött: eddig kilenc albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében – írta a budapesti koncertet szervező Live Nation hétfőn az MTI-nek.
A világsztár éppen hétfőn jelentette meg tizedik stúdióalbumát Swing Both Ways címmel, az ehhez kapcsolódó turné érinti 2014. április 25-én Budapestet. Az anyag Williams egyik legsikeresebb lemeze, a 2001-es Swing When You’re Winning folytatásának tekinthető, klasszikus slágerek feldolgozásai, új dalok és duettek egyaránt szerepelnek rajta, utóbbiakat Lily Allennel, Michael Bubléval, Kelly Clarksonnal, Olly Murs-szel és Rufus Wainwrighttal rögzítette.
“Tudtam, hogy fogok még a szving stílusban lemezt készíteni és most érkezett el a tökéletes időpont hozzá. Élvezem a szórakoztatóipart, az életemet, és azt, hogy minden lemezmegjelenésem egy-egy különleges alkalom. Ez az album egyfajta szeretetteljes visszapillantás egy olyan korra, amelyben nem lehettem ott, pedig nagyon szerettem volna. Nemcsak feldolgozások vannak rajta, hanem olyan dalok, amelyeket meg akartam mutatni a világnak” – fogalmazott az énekes az album kapcsán szeptemberben.
robbie_wRobbie Williams legutóbb 2006 júliusában járt Budapesten, akkor Intensive Care című albumát mutatta be a Puskás Ferenc Stadionban. Az énekes többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában, és a rekordok könyvébe is bekerült, amikor 2006-ban 1,6 millió jegy fogyott el koncertjeire egyetlen nap alatt. A Robbie Williams-szel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.