Scroll to Top

Nőkre hangolódik a Belmondo

By Emil / Közétéve hétfő, 24 feb 2014 14:35 DU. / Nincs hozzászólás / 263 views

A nemrégiben új nagylemezzel jelentkező Belmondo zenekar március 8-án ismét a nőkre hangolódik a budapesti Gozsdu Manó Klubban. A fiúk – immár hagyományosan – koncerttel köszöntik a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon, de mivel aznap a Zoltánok a névnapjukat ünneplik, a zenekar rájuk is gondol egy kis meglepetéssel.

A Belmondo zenekar idén is kötetlen hangulatú nőnapi koncertre várja a közönséget március 8-án, szombaton 21 órától a budapesti Gozsdu Manó Klubban.

– Válogatott műsort állítunk össze, és a hölgyek tiszteletére a szokásosnál egy picit több csajos, romantikus, szerelmes dalt adunk elő, élükön az elmaradhatatlan Mikor-ral. Ettől függetlenül ne andalgós estére, hanem igazi táncolós rock koncertre készüljenek, hiszen elővesszük az elmúlt évek dinamikus, Belmondo-slágereit (Lesz, volt, van; Rocksztár; Libidó; Minden nő; Szájalok; Nőj már fel), valamint a novemberben megjelent, Kooperatív című nagylemezünk új dalait (Emelt díjas lányok; We Could Lie; Amit elhiszel, az leszel). De ezek között lesz a Miért ne higgyem? című szám is, amellyel szerepeltünk az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában, A Dalban. Bár ezen az estén főleg a nőkre koncentrálunk, nem feledkezünk meg a Zoltánokról sem, akik aznap ünneplik a névnapjukat. Ezen az estén azok a Zoltánok, akik nőnek öltöznek, vagyis szoknyában érkeznek, ingyen bejöhetnek a koncertre – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere, ám azt nem árulta el, hogy vajon a saját névnapján szoknyában áll-e színpadra a Gozsdu Manó Klubban.

A Belmondo zenekar november végén jelentkezett a Kooperatív című nagylemezzel, amelynek a dalait az együttműködés köti össze, hiszen a dalokban a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek. A vendégművészek között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese – aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.

A következő hetekben a Belmondo több vidéki nagyvárosban is koncertezik. A zenekar február 26-án a szegedi Rongy Kocsmában, március 21-én a nyíregyházi Hell Music Pubban, március 22-én pedig az egri Pálinka Fesztiválon lép fel.

Az esemény meghívója: https://www.facebook.com/events/502888436493590/

Belmondo: Miért ne higgyem? (A Dal 2014 – tévéfelvétel)

http://adal2014.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=787121

Belmondo feat. Bartha Timi: Miért higgyem el? (Kooperatív – albumverzió)

http://www.youtube.com/watch?v=xJIzQZl8YPc

Comentários no Facebook