Thursday, April 18, 2024
spot_img

Latest Posts

Majkának ment Lukács Laci

Többször is ütközött a két zenész, amikor hivatalosan birtokba vették a debreceni Campus Fesztiválnak otthont adó vidámpark területét. Nemcsak Lukács Laci és Majka pattant dodzsembe, a LOKI focistái, a fesztivál szervezői, az egyetem és város képviselői, sőt az esemény jelképévé vált Béka is tett néhány kört, hogy kellőképpen ráhangolódjon a közelgő “őrületre”.

Debrecen egyik legnagyobb turisztikai, kulturális és szórakoztató rendezvénye jövő héten debütál. Az elmaradhatatlan Tankcsapda vagy Quimby mellett most is unikumokkal kedveznek a szervezők a kikapcsolódni vágyóknak: a Csík zenekar 25 éves jubileumi koncertjéhez Kovács Kati társul be vendégelőadóként, de 11 zenésszel nagykoncertet ad Majka is, illetve ellátogat a cívisvárosba a brit The Subways formáció és a közkedvelt dán énekesnő, Nabiha is.

A már hagyománnyá  vált hivatalos sajtótájékoztatót a szervezők ezúttal –  a Nagyerdei Kultúrpark igazgatója Nagy Sándor Tibor szavaival élve – a varázslatos Vidámparkban rendezték meg.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató az idei rendezvény sokszínűségére hívta fel a figyelmet: élőzenei produkciók, a civil szervezetek és a Debreceni Egyetem tanszékei által szervezett programok, a családoknak szánt kikapcsolódási lehetőségek mind-mind a kultúrpark nyújtotta miliőt próbálják majd hangsúlyozni. Egy valamit szeretnének idén mellőzni, az pedig a “gagyi”.

Somogyi Béla kultúráért felelős alpolgármester is elégedett a fesztivál helyszínével és az idei programkínálattal. A Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán professzor is pozitívan tekint a jövőbe: a város, az egyetem és a fesztivál szervezői között létrejött minőségi kapcsolatépítést hangsúlyozta. A Campus Fesztivál az egyetemisták számára fontos közösségteremtő helyszín, amely akár a jövőbéli kapcsolataikat is meghatározhatja.

A város legtöbb lakosában felmerült a kérdés, hogy az állatkert lakói hogyan fogják viselni a négy napos megmérettetést. Nagy Sándor Tibor a Kultúrpark igazgatója mindenkit megnyugtatott, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az állatokra, hogy ne sérüljenek és semmilyen stressz ne érje őket. Ennek érdekében – többek között – már a dámvadakat és a lámákat is egy nyugodtabb “albérletbe” szállították. A kultúrparkra 24 órás ügyeleti team fog vigyázni a fesztivál ideje alatt. Miklósvölgyi Péter szerint sem szükséges aggódni, ugyanis a fesztivál nem lesz közelebb az állatokhoz, mint az előző években, sőt a leghangosabb színpadok távolabb kerültek az állatkerttől.

campus dombitibi majkaA debreceni élsportolók felkészülési helyszíneit is módosítani kellett, de Orendi Mihály Sportcentrum igazgató elmondta, hogy mindez semmilyen konfliktust nem szült a szervezők és a centrum között. Bevallása szerint felkészülve várják a fesztiválozókat, és kihangsúlyozta a fesztivál ideje alatt a Sportcentrum pályái szabadidős tevékenységre nem vehetők igénybe.

Páll László, a rendezvény műszaki igazgatója az infrastrukturális részleteket ismertette. A sátorral érkezőket árnyékos helyekkel várják a campingnek kialakított részben. A csomagokat és a kerékpárokat ismét őrzött tárolókban helyezhetik el a látogatók, és a világháló miatt sem kell fájjon a fejük, wi-fi pontok, és internetkamion is várja az interaktív fesztiválozókat. A rendezvényre ezúttal a Vidámpark bejáratán keresztül léphetnek be. A legnagyobb közönséget vonzó nagyszínpados koncertek az Oláh Gábor utcai stadion hátsó pályáin kapnak helyet, a stadion belső részére és a lelátókra azonban nem terveztek programokat a szervezők. Páll László azt is elárulta, hogy a Vidámpark nappali aktivitása megmarad, az alapdíjas belépőjegyet kell érte megváltani. A dodzsem és az óriáskerék éjszaka is üzemelni fog.

A Campus Fesztivál zenei kínálatából idén sem hiányozhat a hazai pályás Tankcsapda. Lukács Laci a sajtótájékoztatón elmondta: különösen örül, hogy a ’Rockmafia Debrecen’ című lemezüket végre Debrecenben is nagyszínpadon “turnéztathatják”. Eljött a debreceni vidámparkba Majka is, hogy köszöntse a sajtó képviselőit. Külön köszönetet mondott, hogy részese lehet a Campus Fesztivál zenei sokszínűségének.

Miután a fesztivál szervezői és a rendezvény főtámogatója, az OTP Bank hivatalosan is aláírták az együttműködési szerződést, a szervezők a sajtó képviselőit egy helyszínismertető túrára invitálták. A DVSC-TEVA három labdarúgója Bernáth Csaba, Dombi Tibor és Ferenczi János is csatlakozott kíváncsi tömeghez.

A felújított dodzsemhez érve hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás, és ténylegesen birtokba vették a résztvevők a fesztivál területét.

További programok: www.campusfesztival.hufacebook.com/campusfesztival

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.