Londonban koncertezik a Csík Zenekar, neves vendégekkel

Londonban koncertezik október 14-én az egyik legnépszerűbb hazai népzenei formáció: a Csík Zenekar a Scala nevű koncerthelyszínen ad műsort, vendégként Kiss Tibor (Quimby) és Presser Gábor (LGT) is fellép.
 A több stílust, többek között a blues elemeit is előszeretettel alkalmazó, 23 évvel ezelőtt alakult Csík Zenekar gyakran dolgozik együtt vendégzenészekkel, ésKiss Tibor, valamint Presser Gábor is játszott már együtt velük, külföldön azonban most először lesz így –közölte a koncert sajtóügyeit intéző ügynökség.
Az első “átdolgozós” Csík-album a 2005-ös Senki nem ért semmit, a második a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen volt, előbbi platina, utóbbi dupla platina lemez lett magas eladott példányszáma miatt. 2009-ben az együttes CD/DVD-t adott ki SzívestÖRÖMest címmel. A külföldön is rendszeresen turnézó Csík zenekar 2007-ben Fonogram-díjat, 2009-ben Magyar Örökség-díjat, 2010-ben pedig Prima Primissima Díjat kapott.
A zenekar tagjai: Makó Péter (fúvóshangszerek), Majorosi Marianna (ének),Barcza Zsolt (cimbalom, harmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Szabó Attila (hegedű), valamint Kunos Tamás (brácsa).

You might also like More from author