Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

LOLA 10

Q24A8925_cLola (27) számára a 2015 meghatározó lehet.Pályafutásának 10.jubileumához ért és ebből kifolyólag rengeteg érdekesség várható az évben.Nyáron megrendezésre kerül a LOLA 10 elnevezésű Élő “Nagykoncert” Show amit egy akusztik koncert követ majd családiasabb hangulatban.Lola utoljára ilyen nagyobb horderejű koncertet 2008 -ban adott a Petőfi Csarnokban ami akkor csordultig lett tinikkel.Azóta Lola érett nő lett és hazai könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb egyéniségévé nőtte ki magát.Kevesen mondhatnak el annyi elismerést mint ő pályafutása során.3 x zsebelhette be a Comet díjat és 5 alkalommal a Bravo Otto-t,Story 5 Csillag díj, több más díjjal együtt.Újra együtt dolgozik első menedzserével,illetve az új dalai egy részét olyan producer írja aki Los Angeles-ben pl.Madonna Erotica produkcióban dolgozott.Persze nem szabad megfeledkezni Lola talán jelenleg a szívéhez legnagyobb várakozással teli esküvőjére, hiszen a pletykák szerint ez is ebben az évben megvalósul.”Nagyon boldog vagyok mert úgy érzem olyan dolgok válnak valóra amire már régóta vágytam.Akik most körbe vesznek 100 %-ig megbízom és ezért azt érzem,hogy ebben az évben “nagy”dolgok fognak történni.”
Lola – Méz a kés hegyén Official video : https://www.youtube.com/watch?v=k73y7Tqobgs
Lola Elektroo SHOW  Comet 2010  https://www.youtube.com/watch?v=_mTc6TqPyCw

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.