Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Lenyűgöző képek a "Szeretlek" című videóban!

Csodálatos új klippel jelentkezett a háromszoros VIVA Comet-jelölt Noémi Virág. Az énekesnő-dalszerző vadonatúj videója a “Szeretlek” című dalához készült, amely élete szerelméről, a férjéről szól.

Pontosan egy évvel az után, hogy Anastacia budapesti koncertjének előzenekaraként bizonyított Noémi Virág, bemutatták negyedik klipjét “Mindennapok” című albumáról. A kreativitásáról híres énekesnő ezúttal is kitett magáért, hiszen amellett, hogy a “Szeretlek” című dal zenéjét és szövegét ő szerezte, a video alapötlete is tőle származik.

“Azt szerettem volna, ha a klip is tükrözi azokat az érzéseket, amelyeket a dalban megírtam. A férjem mellett találtam rá az igazi boldogságra, az életem egy csodálatos lebegés, mióta megismerkedtünk. A napokban pedig már a második házassági évfordulónkat ünnepeltük” – mesélte Noémi Virág.
A videót Horvátországban forgatták még nyár közepén, de az utómunka rengeteg időbe telt, így nagyközönség előtt még csak most debütál. Elképesztő felvételeket láthatunk az énekesnőről, hiszen a kisfilm érdekessége, hogy a jelenetek nagy részét a tengerben, víz alatt vették fel. Az eredmény minden idők egyik legszebben fényképezett magyar klipje.
“A Kimera Production stábjával dolgoztam együtt, az operatőri és rendezői feladatokat Tóth Gergely látta el, akivel azonnal egymásra tudtunk hangolódni, hiszen mind a ketten maximalisták vagyunk. Ő pontosan azokat a jeleneteket valósította meg, amelyeket én megálmodtam. A forgatás napját a hideg sós vízbentöltöttük, ami igazi csapattá kovácsolt minket. Életem egyik legnagyobb kalandja volt ez az utazás, és úgy érzem, hogy minden úgy sikerült, ahogy elképzeltem!” – mondta el Noémi Virág.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.