Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Lemezzel és koncerttel ünnepel a 35 éves 100 Folk Celsius

Harmincötödik születésnapját koncerttel ünnepli a 100 Folk Celsius vasárnap a fővárosi RAM Colosseumban; a countryzene hazai élcsapata a közelmúltban dupla CD-t adott ki legnépszerűbb gyerek- és felnőttdalaiból.
A 100 Folk Celsius 1976-ban alakult, kezdetben – nevéből adódóan – folkzenekarként, a country valamivel később jött a képbe. A műfaj nyomvonalát előttük a Fonográf járta ki – nem véletlen, hogy a most megjelent dupla válogatás CD-n három Szörényi-Bródy szerzemény (Ne vágj ki minden fát, Vidéki kislány, Kéglidal) is szerepel a 100 Folk Celsius előadásában.
“Valahogy menet közben alakult ki, hogy nekünk a country megy a legjobban, a közönség is a countryszámokat szerette leginkább. Gyerekzenét meg egy véletlen folytán kezdtünk játszani, amikor a nyolcvanas évek elején egy faluban léptünk fel, és a szervezők azt kérték, olyat játsszunk, ami mindenkinek tetszik, mert a település apraja-nagyja ott lesz. Akkortájt született meg a Paff, a bűvös sárkány, amely akkora sikert aratott, hogy egy idő után közelharcot kellett vívnunk a lemezgyárral, ha nem gyereklemezt, hanem countryalbumot akartunk megjelentetni” – mondta Littvay Imre (gitár, mandolin, ének), a zenekar egyik alapító tagja.
A Paff, a bűvös sárkány című lemez a harmadik 100 Folk Celsius-anyag volt, és elképesztő sikert aratott: a ma már elképzelhetetlen 374 ezer példányban kelt el. Talán nem mindenki tudja, hogy a dal egy feldolgozás: Leonard Lipton és Peter Yarrow szerzeménye Puff, the Magic Dragon címmel 1963-ban jelent meg a Peter, Paul and Mary formáció előadásában. Azóta számos feldolgozást ért meg (mások mellett Tori Amos, Bonnie Prince Billy, Bing Crosby, John Denver, Marlene Dietrich, Claude Francois, Trini Lopez, Dolly Parton, Dizzee Rascall, Seal és a Seekers), de talán a magyar volt (Muzsay András szövegével) a legnépszerűbb.
Aztán jött A nagy ho-ho-ho horgász, a Miki Manó meséi meg a többi gyereksiker, valamint az inkább a szülőknek szóló Ohio, az Anyám, ha szeretsz, a Mikor Szekszárdra készültem vagy a Drága otthon. A 100 Folk Celsius – nyolcszor – az Egyesült Államokba, a country szülőhazájába is eljutott és ott is sikereket aratott.
A 35 év alatt tragédiák is érték a zenekart, két basszusgitáros-énekest is elveszítettek: Drosztmér István 1987-ben, Torontáli István tavaly hunyt el. 2001-ben pedig ellopták a csapat teljes felszerelését, összes hangszerét.
“Történtek rossz dolgok, de a 100 Folk Celsius ma is játszik, és folytatjuk, amíg bírjuk. A vasárnapi koncerten 11 órától a RAM Colosseumban fele-fele arányban fogunk játszani dalokat gyerekeknek és a szüleiknek” – mondta Littvay Imre.
35 év – 35 dal című dupla 100 Folk Celsius-lemez a Magneoton gondozásában jelent meg.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.