– Elhallgatott zenekarok címmel kiadvány jelent meg a 60-as 70-es évek magyar beat- és rock együtteseiről – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
A kiadvány a zenei anyag mellett tartalmazza az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmet is.
Kisfaludy András filmrendező, producer a műsorban elmondta, hogy 1968 és 1978 között volt 10-13 zenekar, amelyeknek minden fellépésére Budapesten és vidéken is több ezer ember ment el. Ezek közül is kiemelkedő volt a Taurus, amelynél 5-10 ezer ember tombolt a koncerteken. Közös ezekben a zenekarokban, hogy bár nagyon népszerűek voltak, az akkori kultúrpolitika nem engedte, hogy nagylemezt készítsenek – tette hozzá.

A most megjelent Elhallgatott zenekarok című kiadványban az együttesekről készült dokumentumfilm mellett két 73 perces CD is található, amelyeken a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas és a Liversing számait hallhatja a közönség.

MTI

provident.ro

Hozzászólás Facebook használatával

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here