Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

KÉT SZIMFONIKUS KONCERTET AD A MARGARET ISLAND (SEPSISZENTGYÖRGY)

2019. január 23. | Helyszín: Tamási Áron Színház
A nagy érdeklődésnek köszönhetően az előadók és a szervezők közösen úgy döntöttek, január 23-án két szimfonikus koncertre kerül sor a Margaret Island és a Heureka Pop Orchestraelőadásában a Tamási Áron Színház nagytermében. Az első koncert 19 órától, a ráadás pedig 21 órától lesz.
Erdélyben először Sepsiszentgyörgyön két alkalommal is közösen lépnek színpadra a Margaret Island és a Heureka Pop Orchestra. A szimfonikus koncert során a Margaret Island korábbi ismert dalaikból és a legfrissebb, III. albumuk szerzeményeiből kaphat egyedi válogatást a közönség. A Margaret Island az egyik legsikeresebb zenekar a magyarországi és határon túli könnyűzenei palettán. Az Eső című daluk 2016-os megjelenését követően hamar állandó színfoltjává váltak a kluboknak és a rádiós toplistáknak. Olyan slágerek szerzői, mint a Hóvirág, a Veled minden vagy a Legszebb szavak. A 2018 szeptemberében kiadott harmadik nagylemezükön közreműködött JumoDaddy, Monkeyneck, Áron Andris ‘Apey’, valamint Hujber Szabolcs dalszövegíró és Kemény Zsófi slammer-költő, de helyet kapott egy Gerendás Péter–Bródy János dalfeldolgozás is.
A pozitív és elgondolkodtató üzenetekkel tűzdelt popzenét játszó zenekar az akusztikus folk-poptól indulva új lemezén újfajta hangzásokkal, új hangszerekkel is probálkozik. A számos díjjal kitüntetett csapat a siker ellenére máig az őszinte örömzenélésben hisz.
Heureka Pop Orchestra olyan kiváló művészekből áll, akik Magyarország legnívósabb szimfonikus zenekaraiban (pl. Budafoki Dohnányi Zenekar, Nemzeti Filharmonikusok, Óbudai Danubia Zenekar vagy Budapest Jazz Orchestra) is játszanak. A tagok nagyon jól kitalált koncepciót képviselnek, ahol a populáris műfajok nagyon szépen ötvöződnek a klasszikus, komoly, kortárs zenével és nem csak. Megalakulásuk óta több popzenei formáció dalainak szimfonikus áthangszereléséhez, megszólalásához is hozzájárultak.
A Margaret Island és a Heureka Pop Orchestra hangversenyére a jegyek a Kulturális Szervezőirodában(Szabadság tér, 1-es szám) és a biletmaster.ro oldalon kaphatóak. A kedvezményes jegyek diákok és nyugdíjasok számára 25 lejbe, a teljes árú jegy pedig 50 lejbe kerül.
Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.