Magyarország

Izgalommal várják a visszatérést – Két évtized után újra Napoleon Boulevard koncert Budapesten

By  | 

Különleges nap lesz a nagy visszatérésre készülő zenekarnak a hónap utolsó előtti napja, hiszen több mint húszévnyi hallgatás után vadonatúj albummal is jelentkeznek. Tehát január 30-án a budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpontban áll újra színpadra a Napoleon Boulevard.

Új, és régi, de felújított dalokkal áll színpadra a Napolen Boulevard január 30-án a SYMA Csarnokban. Vincze Lilláék zenekara a ’80-as években sikert sikerre halmozott, rengeteg rajongójuk volt.

Őket is kiszolgálják a visszatérés alkalmával, hiszen az új dalok mellett felcsendülnek a régi nagy kedvencek is. Igaz, ezek a nóták is átestek egy alapos “ráncfelvarráson”, az együttes énekesnője szerint nem alaptalanul nyúltak hozzá a szerzeményekhez.

– Szinte mindegyikben van változtatás. Ilyen a Júlia és a Mennyből az Angyal. Van, ami zeneileg is megújult – mondta Vincze Lilla, aki szerint a daloknak más mondanivalója volt húsz éve: mást jelentettek akkor, mint ma.

A különleges hangú szőke énekesnő nagy megmértetésnek tartja a közelgő eseményt. Azt vallja: jó belegondolni abba, hogy huszonöt év után újra együtt lesznek.

– A lényeg, hogy minél többen lássanak, halljanak és sikeresek legyünk, szerencsések legyünk és addig semmi ne befolyásolja negatív értelemben az egészet. Jöhet közben a segítség, mert nagyon nagy az összefogás. Nálunk a Napoleon Boulevardnál nagyszerű dolog, hogy van egy belső rajongói táborunk, segítőink, akik valóban szívükön, lelkünkön viselik a sorsunkat. Mi nem emlékeztünk, nem koncerteztünk, ezt a lemaradást pótolni kell azért, hogy minél többet halljanak minket.

Arról, hogy lesz-e folytatása a január végi koncertnek egyelőre konkrét megállapodás nincs. A frontember szerint bennük van a változás, és ő magas is sokat fejlődött azóta mind zenei, mind pedig lelki-szellemi téren is. Innen is következik: a lehetőség mindenre megvan, s majd kiderül hogyan is alakul a jövő a Napoleon Boulevard számára…

Comentários no Facebook