Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Ivan & The Parazol: kétarcú lemez érzelmi hullámzással

– Exotic Post Traumatic címmel kétarcú, érzelmileg hullámzó állapotot tükröző lemezt készített az Ivan & The Parazol. A népszerű csapat két éve nélkülözi betegséggel harcoló basszusgitárosát, miközben egyre bíztatóbban építi nemzetközi karrierjét.
“Fontos volt, hogy már a lemez címével kifejezzük azt a kettősséget, ami bennünk van. Egyszerre mosolygós és szomorkodós az album” – mondta Vitáris Iván, a zenekar frontembere az MTI-nek adott interjúban. A korong március 22-én jelenik meg a holland Butler Records gondozásában, a hazai bemutató május 3-án lesz az Akvárium Klubban.
A hatvanas-hetvenes évek rockzenei irányzatait a 21. századba átültető Ivan & The Parazol negyedik lemeze négy évvel követi a 2015-ben kiadott The All Right Nows című anyagot. Az ötfős felállás az alapító basszusgitáros, Tarnai János komoly betegsége miatt immár két éve négyfősre változott, a kialakult nehéz helyzetre az Exotic Post Traumatic nyitódala, a Nr. 1003 is reflektál.
“Az anyagot még Janival kezdtük írni, Deli Somával vettük fel, a koncerteken pedig Springer Márton játszik velünk mint basszusgitáros. Ez megnehezítette a dolgokat, de meg is erősített bennünket” – jegyezte meg a dobos Simon Bálint.
Kitért arra, hogy bár egyre többet járnak külföldre, magyar zenekarként manapság is sokszor rájuk aggatják az egzotikus jelzőt Nyugat-Európában és Amerikában.
“Megalakulásunk, 2010 óta egy olyan keverék adja az együttes hangját, amelyben a beat, a pszichedélia, a blues és a hardrock is markánsan jelen van az inspiráció szintjén. Az elmúlt években világszerte népszerű lett a retrós rockzenei vonal, vannak zenekarok, amelyek a legendákat, például a Led Zeppelint egy az egyben hozzák, és úgy tűnik, ez mostanában még Grammy-díjat is ér. Holott ezek a produkciók szerintem nem szolgálják a rockzene, a gondolatiság, az üzenet előrehaladását” – hangsúlyozta Vitáris Iván.
Mint fogalmazott, a legutóbbi, The All Right Nows című lemez egy markánsan beates időszakot zárt le a Parazol történetében. “Azóta keményedett a zenénk, sokkal inkább mozdul a punk, a hardrock, a lebegősebb hangzás irányába”. A zenekar 2017 nyarán és tavaly év elején a híres Los Angeles-i stúdióban, az EastWestben, meg egy kisebb másikban rögzítette a lemez anyagát, a producer az a Wil Anspach volt, aki mások mellett a Red Hot Chili Peppers és a Muse mellett is dolgozott hangmérnökként és Grammy-díjas.
“Jártunk Amerikában korábban, koncertjeink is voltak kint, ennek is köszönhető, hogy adódott ez a lehetőség, másrészt mi is ki szerettük volna próbálni a legprofibb körülményeket. Wil korábban dolgozott ebben a stúdióban, pontosan megértette, mit szeretnénk tőle” – mondta az énekes.
A friss anyagról a Serial Killer (a Crystal Fighters énekese, Ellie Fletcher közreműködésével) már 2017-ben megjelent kislemezen, három dalt és klipet (Nr. 1003, Changin’, When I Was 17) az elmúlt hónapokban tettek közzé. A lemezen hallható zenészek között van az ismert dzsessz szaxofonos, Aaron Leibowitz, Candace Coles vokalista, a hazai színtérről Sárkány Bertalan, a Mary Popkids perkása.
A When I Was 17 számos szövegbeli utalást tartalmaz David Bowie-ra. “Köszönet a szülőknek, hogy már 3-4 évesen hallhattam a Ziggy Stardust-lemezt. Bowie ékes példája annak, hogyan lehet folyamatosan újat és meghökkentőt alkotni kortól és stílustól függetlenül, egészen a halálig bezárólag”.
Simon Bálint azt mondta, minden kis lépésnek örülnek, amely azt szolgálja, hogy előrehaladjanak a kinti ismertség felé. A független Butler Records elsősorban a cseh, a német és a Benelux piacon promotálja és terjeszti a Parazol-lemezt, az új dalokat német és holland rádiók már játsszák.
Az Ivan & The Parazol áprilisban nyugat-európai klubturnéra megy, játszanak Párizsban, Londonban és a legendás amszterdami Paradisóban is, de nyáron Moszkvában is.
“Továbbra is készítünk magyar nyelvű dalokat, az új lemez számai közül az egyik valószínűleg megjelenik magyarul is. Az EastWestben rögzítettük a Ringasd el magad című dalt, tisztelegve az LGT hetvenes évekbeli amerikai útja előtt. Los Angelesben az Amoeba lemezboltban ma is árulnak Loksi-lemezeket” – mondta Vitáris Iván az MTI-nek.
Az együttesben még Balla Máté (gitár) és Beke István (billentyűs hangszerek) szerepel. A zenekar eddig három stúdiólemezt készített: a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? 2012-ben, a Mode Bizarre 2014-ben, The All Right Nows 2015-ben jelent meg. Két daluk szerepelt a sikeres amerikai televíziós filmsorozatban, a Shameless – Szégyentelenekben, Together című számuk a 2014-es Sziget fesztivál “himnusza” volt.
MTI
 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.