Koncert / Party

Ismét Morcheeba-koncert Budapesten

By  | 

– Ismét fellép a magyar fővárosban az idén 20 éves Morcheeba. A brit trip-hop/downtempo színtér egyik legfontosabbzenekara december 8-án a Syma csarnokban ad koncertet – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A trió már többször fellépett Magyarországon, legutóbb idén júliusban a soproni VOLT Fesztiválon. Budapesten egy évvel ezelőtt, tavaly decemberben a Petőfi Csarnokban adott koncertet a Morcheeba. A csapatba hét év után, 2010-ben visszatért énekesnő, Skye és a zenét író Godfrey-fivérek legutóbbi albuma, a Head Up High tavaly 2013 októberében jelent meg.
A Morcheeba második stúdióalbumával, az 1998-ban kiadott Big Calm című anyaggal robbant be a nemzetközi popzene sztárjai közé, és évekig a legfontosabb formációk közé tartozott. Olyan slágerek fűződtek a Morcheebához, mint Rome Wasn’t Built In a Day, a The Sea vagy az Otherwise. Aztán az énekesnő, Skye Edwards és a Godfrey fivérek, Paul és Ross útjai 2003-ban elváltak, utána énekelt a Morcheebában Daisy Martey és Jody Sternberg is, de a sikerek elmaradtak. A 2008-ban megjelent Dive Deep című albumot öten énekelték fel, Skye közben szólóban próbálkozott, ő énekelte Csupó Gábor rendező fantasy filmje, a Holdhercegnő végefőcímdalát is.
A kibékülés 2010 elején következett be, azóta két új közös album, a Blood Like Lemonade és a Head Up High készült el. A Morcheeba eddigi hét stúdiólemezéből világszerte több mint ötmillió példány fogyott el.

 

MTI

Comentários no Facebook