Ismét Elvis Presley vezeti a brit lemeztoplistát

– Negyven évvel halála után ismét, immár 12. alkalommal vezeti a brit lemeztoplistát Elvis Presley, a rock and roll királya, akinek If I Can Dream címmel jelent meg válogatásalbuma a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.

    Egyetlen férfi előadó sem dicsekedhet ennyi toplista csúcsára jutott lemezzel. Az Elvis-korongot csaknem nyolcvanezren vásárolták meg. Idén csak Noel Gallagher Chasing Yesterday című albuma fogyott nagyobb ütemben – emlékeztet a BBC News.
Elvis képviseletében a sztár volt felesége, Priscilla Presley az OfficalCharts.com honlapnak elmondta: ez az a lemez, amelyet Elvis mindig el akart készíteni és ha élne, nagyon büszke lenne rá, hogy rajongói továbbra is szeretik a zenéjét. “Ezt az albumot a legrátermettebb csapat rakta össze és ezzel segített valóra váltani egy be nem teljesült álmot” – fogalmazott.
Elvis mögött Rod Stewart Another Country című lemeze a második a ranglistán, az Elbow frontembere, Guy Garvey pedig a harmadik helyen áll Courting The Squall című első szólólemezével.
A hivatalos brit lemezlistán Adele Hello című száma továbbra is az első helyen trónol a kislemezek mezőnyében. Az énekesnőt másodikként Justin Bieber követi a sorban Sorry című számával, a dobogó harmadik helyén pedig az eladások alapján Sam Smith Bond-dala, a Writing’s On the Wall áll.
http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-34748806

Top five UK singles
1) Hello Adele
2) Sorry Justin Bieber
3) Writing’s on the Wall Sam Smith
4) The Hills The Weeknd
5) Hotline Bling Drake
Top five UK albums
1) If I Can Dream Elvis Presley
2) Another Country Rod Stewart
3) Courting The Squall Guy Garvey
4) x Ed Sheeran
5) I Cry When I Laugh Jess Glynne

MTI

 

You might also like More from author