Koncert / Party

Ingyen osztogatja lemezeit a Mantra Porno

By  | 

Két vadonatúj dal ősbemutatóját is hallhatja a közönség a Mantra Porno következő koncertjén március 7-én, pénteken a budapesti Gödör Klubban. A zenekar ezen az estén hivatalosan is bemutatja a Cukormáz című maxiját, és ajándékot ad a rajongóinak.

Az elektronikus műfajban ismertté vált Mantra Porno zenekar a közelmúltban új, digitális maxilemezzel jelentkezett. A Cukormáz című, ingyenesen letölthető kislemezen a Messze és a Holnapután című magyar dalok, valamint a Starlite című angol nyelvű szám kapott helyet. A Mantra Porno zenéjében továbbra is a táncolható, elektronikus alapok dominálnak, de a hangzás a korábbiakhoz képest egy kicsit populárisabb lett, a szövegekbe pedig egy kis fanyar humort csempésztek.

– A Cukormáz című maxink hivatalos lemezbemutatóját március 7-én, pénteken este tartjuk a budapesti Gödör Klubban. A három új számon kívül két vadonatúj, élőben eddig még sohasem hallott szerzeményünket is hallhatja a közönség. A Király utcai szórakozóhelyen a legkedveltebb régi dalainkból is válogatunk, sőt ajándékot adunk a rajongóknak, hiszen ezen az estén ingyen hozzájuthatnak a korábbi lemezeinkhez is – mondta Kassai Eszti, a Mantra Porno énekesnője.

A 2001-ben alakult Mantra Porno az indulás óta sok változáson és tagcserén ment át. A jelenlegi tagokkal két éve újra stabillá vált a zenekar működése, és ebben a felállásban már új nagylemezen dolgoznak. Ennek az előfutáraként jelent meg a Cukormáz című, három dalt tartalmazó maxilemez, amit ingyen lehet letölteni a  www.mantraporno.hu/ honlapról, illetve a zenekar hivatalos Facebook-oldaláról. Az új nagylemez megjelenése előtt a zenekar tavasszal újabb maxit tervez megjelentetni Starlite címen ugyancsak három dallal.

A Mantra Porno legközelebb március 7-én ad koncertet a budapesti Gödör Klubban. Az est másik két fellépője a Maszkura és a Tücsökraj, valamint az Electric Faun. A koncertek 21 órakor kezdődnek, a belépőjegyek 1000 forintba kerülnek.

Eseménymeghívó: https://www.facebook.com/events/1463085960572366/

Mantra Porno: Cukormáz

 http://www.youtube.com/watch?v=AFTp7srxO2M

Részletek:

http://www.mantraporno.hu/

https://www.facebook.com/mantrap0rn0

Comentários no Facebook