Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Hobo Viszockij szellemiségét idézte fel Moszkvában

hoboVlagyimir Viszockij városában idézte fel a tragikus sorsú orosz színész-bárd szellemiségét Hobo (Földes László) a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjában adott koncertjével.

    A magyar blues-énekes, dalszerző, előadóművész a Farkashajsza című lemezén januárban kiadott Viszockij-dalokat adta elő kedden este a magyar intézetben. Még el sem kezdte a koncertet, a főként orosz ajkú és az ötvenes-hatvanas éveikben járó korosztály képviselőiből álló, Viszockij-rajongókból álló közönség vastapssal köszöntötte őt. A nyelvi különbségek eltűntek, a hallgatóság hálás volt minden egyes verssorért és dallamért, amely elhangzott a Liszt Ferenc-teremben. A koncert után Valerij Csernyajev orosz színész, a moszkvai Taganka színház tagja, maga is Viszockij dalainak tolmácsolója, azzal köszönte meg Hobo fellépését, hogy eljátszott egy Viszockij-szerzeményt.
Hobo az MTI-nek elmondta, hogy nem először játszott az orosz fővárosban. 2001-ben a Taganka-fesztiválon szerepelt, majd a Viszockij-múzeumban az orosz színész-dalénekesről készült korábbi lemezét, az Adjatok a kutyáknak húst című anyagot mutatta be. Moszkvai fellépésére a Marina Vlady és Vlagyimir Viszockij szerelméről szóló, Ballada a két sebzett hattyúról című darabhoz készített lemez anyagát hozta el. Ezt eddig a debreceni Csokonai Színházban játszották Szűcs Nellivel együtt Vidnyánszky Attila rendezésében, és most mindannyian átkerülnek a Nemzeti Színházba – jegyezte meg.
Hobo moszkvai koncertjét régóta szervezték, de elfoglaltsága miatt nem tudta előbb elvállalni, és a koncert másnapján már vissza is utazott Magyarországra, hogy a következő évadra tervezett egyik darabjának bemutatóját szervezze. A művész két darabon és egy lemezen dolgozik. Az első darab bemutatóját a Miskolci Nemzeti Színházban szeptember végére tervezi, és attól függően a Nemzeti Színháznak is ír egy monodrámát Utcazenész címmel. Június 30-ig ki kell derülnie, hogy lesz-e bemutató Miskolcon, különben borul az egész évad – tette hozzá.
Arra kérdésre, hogy bírja a feszített tempót, elmondta: szereti, amit csinál és nagyon komolyan veszi azt. A moszkvai fellépés előtt is mindent elpróbált, hogy az előadás a nem színpadi körülmények között is sikerüljön. “Ezen múlik ugyanis, ez egy pszichés dolog. Ennek mögötte kell lennie minden szónak, annyira nehéz és gyönyörű dalok ezek” – jellemezte Hobo a Viszockij-szerzeményeket.
Hobo elmondta, hogy a Marina Vlady Szerelmem Viszockij című könyve alapján írt darabját októberben mutatják be a Nemzeti Színházban, és erre meg akarják hívni a néhai orosz színész özvegyét.
A magyar zenész a koncert előtt, immár harmadszor, elzarándokolt Vlagyimir Viszockij, a tragikus sorsú orosz dalszerző-énekes-színész sírjához a moszkvai Vaganykovo temetőbe és eljutott a Vörös térre is, ahol a Lenin-mauzóleum mögött megnézte Leonyid Brezsnyev néhai szovjet pártfőtitkár síremlékét is. “Nagy Brezsnyev-rajongó vagyok a szemöldöke miatt” – jegyezte meg tréfásan Hobo.

MTI

 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.