Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Háromórányi születésnapi örömzenélés a Quimbytől

Szombaton este a Quimby megmutatta, hogy mi az, ami miatt 20 év után még mindig hazánk egyik kedvenc zenekaraként tudnak működni: csordult telt Aréna várta a három órát koncertező születésnapost. A koncerten jártunk.
Késve kezdte jubileumi koncertjét a Quimby, ám nem azért, mert a zenekar nem készült el időre vagy mert váratni szerették volna a közönséget. Ők vártak a rajongóikra: annyian voltak ugyanis, hogy nem sikerült a fellépés kezdési időpontjára beérniük az Arénába, így az együttes egy ideig a színpad mellett várt arra, hogy elkezdhesse a zenélést.
Óriási buli volt, amelyen remek zenészek hada állt a színpadon és szórakoztatta a közönséget, amely természetesen nem volt hálátlan, és mind a három órán át kitartott, tombolt, ünnepelt. Igazából tényleg nem tudunk mit mondani a koncertre, mint azt, hogy hibátlan volt. Egy apró fogást sem találunk rajta: remekül szólt, a zene pont annyira volt hangos amennyire kellett, a szövegeket tökéletesen lehetett érteni, pont annyi beszéd volt az este folyamán, amelytől nem lett unalmas az egész, és olyan vendégeket hívtak, akik remekül illettek a Quimbyhez. Kiss Tibi tökéletes frontember, aki konferansziéként is remekül megállta a helyét, ha netalán pályát szeretne módosítani, akkor ezzel a képességével biztos tudna mit kezdeni.
Az este kétségkívül egyik legszebb, legmeghittebb pillanata, mondhatni csúcspontja volt, a Most múlik pontosan, amelyet a Csík zenekar gitárosának hatéves lánya énekelt.
Röviden összefoglalva: hibátlan este volt, sajnálhatja, aki nem volt ott.
http://www.kultography.hu/2011/11/14/haromoranyi-szuletesnapi-oromzeneles-a-quimbytol/

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.