Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Harminc előadó lép fel a 3. Szimfonik Live-on

Harminc könnyűzenei előadó lép fel szeptember 7-én, a Közmédia napján a Szimfonik Live 3. koncerten a budapesti Millenáris parkban.

    A rendezvényen a zenetörténetben mérföldkőnek számító magyar és külföldi slágerek hangzanak el a hetvenes évektől napjainkig szimfonikus zenekari kísérettel – mondta el Lencsó Rita, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtófőnöke a szerdai sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a koncertet a Közmédia napjának záró eseménye lesz.
Milkovics Mátyás, a Szimfonik Live 3. zenei szakértője elmondta: az idei koncert újdonsága, hogy ezúttal nem zenekarokat, hanem előadókat kértek fel egy-egy jelentős sláger előadására. Olyan zenéket válogattak, amelyek közel állnak a Petőfi Rádió szellemiségéhez. A rendezvényen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mellett a közrádió kórusai is fellépnek.
Megjegyezte, a koncerten a fiatalabb nemzedék képviselői mellett idősebb előadók is fellépnek, például Zorán, aki a Quimby Ajjajjajj című dalát adja elő, vagy Kovács Kati, aki pedig a Rudimental egy drum’n bass-es beütésű slágerét énekli. Hangsúlyozta, hogy a dalok nemcsak szimfonikus hangszerelésük miatt kapnak új színezetet, hanem a számok többségét újraértelmezték előadásmódban és tempóban is.
A koncert előadói között lesz például Mező Misi (Magna Cum Laude), Radics Gigi, Kristóf Norbi, Fábián Juli, Lovasi András, Soerii és Poolek & Papp Szabi, Alba Hyseni, Likó Marcell (Vad Fruttik), Dorogi Peti (Intim Torna Illegal), Szirtes Edina Mókus, Baricz Gergő, Mórócz Tamás, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Sena, Judy Jay, Colombo, Zorán, Kovács Kati, Korbucz Sonya, Walkó Csaba (Compact Disco), Németh Juci, Beck Zoltán (30Y), Fehér Balázs (Carbonfools), Manoya, Kardos-Horváth János, Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) és Krsa (PASO) is.
Elhangzik például Adele Skyfall című slágere, Lovasi András Chris Isaak Blue Hoteljét énekli, az énekkar a Beatles Here Comes the Sun című dalát adja elő, Kristóf Norbi Lana del Rey Video Games című dalával lép színpadra, az Intim Torna Illegál a Punnany Massif Élvezd című számát adja elő, Radics Gigi Dj Fresh és Rita Ora Hot Right Now című dalával érkezik, Mező Misi pedig a Republic Kék és narancssárga című dalát énekli.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.