Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Elsírta magát a színpadon Papadimitriu Athina

Igazi érzelmekről énekel a művésznő a legújabb Végtelen érintés lemezén és a MÜPA-beli koncertjén is a szív húrjait pengette meg. Olyannyira a történtek hatása alá került, hogy elsírta magát a színpadon.
Nem megszokott jelent, annyi szent! Valahogy eltávolodtunk már attól, hogy elhiggyük: hiteles az előadás, aminek a szemtanúi vagyunk. Sokszor, sokféleképpen hitették már el velünk, hogy igazat sugároznak felénk, a végére mégis fel kellett eszmélni: csacskán elfogadtuk, amiről azt akarták, hogy higgyük el. Papadimitriu Athinánál azonban másként volt.
– Nem érdekelt hogy nem megszokott a könny a koncerten, velem sokszor előfordul. Nagyon őszinte ember vagyok, törekedtem is erre mindig. Ezt sokszor nem szeretik az emberek, mert a rosszat is azonnal elmondom, kedvesen, segítő szándékkal. Nem tudtam soha magamban tartani. A MÜPA-beli koncerten annyi volt, hogy azt tudtam, lesz a lányaimnak egy meglepetésdala azon kívül az egy görög nótán kívül, amit együtt énekeltünk. Mikor elhangzott a “Mama kérlek” első sora, nem tudtam visszatartani a
sírást, különben is egy felfokozott állapotban voltam. – mesélte a művésznő.
A Latin Érintés címre hallgató lemezzel a művésznő teljes mértékig elégedett, sikerült kihozni belőle, amire vágyott. Na de mi a helyzet a koncerttel?
– A koncerten biztosan voltak bakik, hibák. Az egész egy nagy hangulat volt. Nem azt éreztem, hogy azt figyelik, hogyan énekelek, hogyan gitározik. Azt az érzelmi állapotot követték, amit el szerettem volna
érni. Nekem ez a legtöbb. A szeretet áradt a közönségből, ami nekem a
legfontosabb.
Ezt a koncertet adta le december 26-án a Magyar Televízió.  S bár Athina tudja, hogy egy felvétel képtelen visszaadni az élő előadás varázsát, ám mégsem volt hiányérzete. 50 percet vetíttek le, amelyből végül annak ellenére született egy kerek egész, hogy pár dolgot kénytelenek voltak kihagyni. A visszhangja a tv adásnak is remek volt:
– Kossuth-díjas kollégák hívtak fel, hogy a műsort megnézve, azonnal előkeresték a telefonszámomat. Nem a “smúzolós” fajták, meg kell hogy jegyezzem. Aki látta a MÜPA-t, annak lehetett hiányérzete, mert nem ugyanazt kapta, de aki csak tévében látta, elégedett lehetett.  Aki nem látta élőben a koncertet, szerencsére megnézheti, mert márciustól a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában havi egy alkalommal előadjuk. De megyünk vele Pécsre március 1-jén és szeretnénk a többi vidéki színházban is bemutatni. – zárta Papadimitriu Athina.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.