Magyarország

Elhunyt Csepregi Gyula szaxofonművész

By  | 

Elhunyt Csepregi Gyula, akit Magyarország “vezető szaxofonosának” tartottak. Az 56 éves művész súlyos betegség után hétfőn este bekövetkezett haláláról a Nol.hu számolt be.

descărcareCsepregi Gyula 1980-ban került a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola tanszakára. Egy évvel később a híres dobos, Kovács Gyula zenekarában tűnt fel szólistaként. 1982 és 1984 között már állandó tagja volt Pege Aladár együttesének, amellyel bejárta szinte egész Európát – olvasható a művész honlapján.
A nyolcvanas évek végétől lett tagja a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a Stúdió 11-nek és a jelenleg önállóan működő együttesnek néhány éve a művészeti vezetője is volt.
Pályafutása alatt szinte nem akadt olyan neves hazai előadó, akinek felvételén ne szerepelt volna vendégként. 1982-től kezdve az élvonalbeli dzsesszmuzsikusok szinte mindegyikével folyamatosan koncertezett, köztük Kovács Gyulával, Kőszegi Imrével, Babos Gyulával és Pege Aladárral.
Vasvári Pállal, Jávori Vilmossal és Szakcsi Lakatos Bélával harminc évig ők alkották a Magyar Jazz Quartetet. New Age című lemezük a legnagyobb példányszámban elkelt magyar dzsesszalbumok közé tartozik.
A hazai popzenészek mellett szólistaként együtt zenélt Presser Gáborral, a Bikini zenekarral, Szűcs Judithtal, Komár Lászlóval. Fellépett Cserháti Zsuzsával, Hobóval, Tátrai Tiborral és Demjén Ferenccel. Több mint ötszáz hazai könnyűzenei kiadvány elkészítésében működött közre, és játszott a Budapest Symphonic Banddel is.
Első szólóalbuma In Line címmel jelent meg 1990-ben. Az In Line zenekar később több mint 15 lemezt készített.
Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, húsz éves tanári munkája során a fiatalabb szaxofonos nemzedék számos jeles képviselőjét indította el pályáját.
Az ötszörös Emerton díjas, kétszeres nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, megkapta a Hágai Fesztivál különdíját és a finn rádió nívódíját is. Évekig volt tagja egy nemzetközi sztárokból álló zenekarnak, amely Twin Lines Project néven adott koncerteket világszerte.

MTI

 

Comentários no Facebook