Scroll to Top

DOLHAI ATTILA-DANCS ANNAMARI ERDÉLYI TURNÉJA

By Emil / Közétéve péntek, 02 nov 2012 11:35 DE. / Nincs hozzászólás / 355 views

DSC_0344Az első három koncert osztatlan sikert aratott

Annak elllenére, hogy Brassóban a Magyar Napok keretében 9 napon keresztül kultúrális rendezvények sorával örvendeztették meg a barcasági magyarokat, hétfő este a hatalmas Drámai Színház nagyterme szinűltig megtelt. A két órásra tervezett Dolhai-Annmari koncertet a közönség tapsai háromórásra bővítették, a Budapesti Operettszínház két művésze pedig fantasztikus élményt nyújtott az egybegyülteknek. A legismertebb operett- és musical-dalok mellett sok volt az először elhangzó szám, a művészek sziporkáztak, a humoros részek mellett sokat meséltek azokról a művekről, amelyekből részeket énekeltek, de betekinést nyújtottak munkahelyük varázslatos, de kemény erőbedobástigénylő mindennapjaiba is.

Annamari szülővárosában, Sepsiszentgyön volt a legizgatottabb, lehet mögötte 2200 előadás, 17 év színpadi rutin, az otthoni közönség előtti újrabizonyítás mindig a legnehezebb számára. Ahogy mondják, ”még a csilláron is lógtak”, többek szerint a Tamási Áron Színházban még csak az „átkos korszak” Színházi Kollokviumainak volt ennyi közönsége és a finálé utáni állva taps (amely mindhárom eddigi helyszínen bejött), mindent elmondott: a szülőváros büszke rá és szereti a művésznőt, partnerét, Magyarország legsármosabb és egyik legszebb hangú tenorját egycsapásra szivébe zárta, Attila pedig Székelyföldet kedvelte meg olyannyira, hogy már várja, az újabb talákozást.

Kézdivásárhely is szeretettel fogadta a fellépőket, még az ismeretlen dalokat is vastapssal jutalmazták, Attila „Ragyogás” című elsőként Erdélyben bemutatott albuma anyagát nagyon szerették és a végén a három ráadás után is kórusban  skandálták: vissza-vissza…

Néhány nap szünet után, a turné Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron folytatódik.

Fotók: Iochom Zsolt, Kovács Zenkő Bernadett

Comentários no Facebook