Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Dinamit-koncert jövő májusban az eredeti felállásban

– Ismét az eredeti felállásban áll színpadra a Dinamit együttes. A legnagyobb sikereit a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején aratott rockzenekar Vikidál Gyula énekessel 2019. május 24-én lép a közönség elő a Barba Negra Trackben – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A Dinamit 1979-ben alakult supergroupként: Vikidál Gyula a P. Mobilból, Németh Alajos basszusgitáros a Miniből, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor a Skorpióból érkezett. A hard rock zenét játszó csapat három évig működött (Lugosi László gitáros is csatlakozott), majd 1982-ben feloszlott. Később, 2009-től, más, változó felállásban újra működött.
Bár tehetséges zenészek alkották, megítélésére rányomta a bélyeget, hogy sokan “állami rockzenekarnak” titulálták. Népszerűségüket ugyanakkor több százezres lemezeladások igazolták. A Dinamit a klasszikus felállásban két albumot készített (Dinamit – 1980, A híd – 1981), olyan slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Dinamit a vérem vagy a Tinédzser-dal. Vendégszerepeltek Lengyelországban, az NDK-ban, Romániában és a Szovjetunióban is.
A 2009-ben újjáalakult felállás (az alapítók közül Szűcs Antal Gáborral, Papp Gyulával és Németh Gáborral) 2010-ben új albumot adott ki, és azóta is folyamatosan koncerteztek; s legutóbbi időben Rudán Joe énekessel. Jövő tavasszal, a Dinamit 40. születésnapján, hosszú tervezés és egyeztetés után egyetlen koncert erejéig ismét összeáll az 1982 elején feloszlott eredeti ötös.
“Több mint tíz éve fogalmazódott meg bennem, hogy össze kellene hozni ezt a felállást. 1982 óta nem lehetett látni így ezt a zenekart, és nagy valószínűséggel ez az egyetlen alkalom lesz a Barba Negra Trackben. A próbák még nem kezdődtek el, de már beszélgetünk a dalokról, mi legyen a koreográfia, túl vagyunk egy fotózáson, nagyon komoly kétórás bulira készülünk” – idézte a közlemény Németh Gábor dobost.
Mint felidézte, a Dinamit annak idején átlagban havi negyven előadást játszott teltházak előtt.
A jövő májusi koncert műsorában a 2009-ben újjáalakult formáció tagjai is részt vesznek, tehát Rudán Joe énekes és az Eddából, a P. Boxból, a Beatricéből ismert Zselencz László basszusgitáros is.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.