Depresszió: Thriller klip Mucsi Zoltán főszereplésével, London, Amíg tart exkluzív koncert

A Pixel Film stábjával, és Mucsi Zoltán főszereplésével készítette el új videoklipjét a Depresszió.

„Bár ez már a zenekar 16. klipje, mégis most először készítettünk lírai, finomabb hangvételű dalhoz kisfilmet. Azon túl, hogy a Jön a reggel a tavaly megjelent, Vízválasztó című lemezünk egyik legnépszerűbb dala, jól érzékelteti, hogy miért döntöttünk 2 és fél évvel ezelőtt, Pálffy (Soda) Miklós személyében egy sampleres, billentyűs bevétele mellett. Zenei téren új kapukat nyitott meg előttünk a bővítés. Mivel a dal sem egy banális közhelyeket puffogtató ballada, ezért a klipet sem így képzeltük el.” A zenekar egy csavaros forgatókönyvű thriller-t álmodott meg a Tokay Péter által vezetett Pixel Filmmel közösen, aminek főszerepére Mucsi Zoltánt kérték fel. „Ugyan egy minimális zenélős rész is helyet kapott a videóban, de alapvetően szereplőkként jelenünk meg. Mivel tudtuk, hogy nem vagyunk színészek, ezért profik bevonására van szükségünk, hogy működjön a story. Amikor felvetődött a kérdés, hogy kit látnánk szívesen ebben a szerepben, egyből mindenkinek Mucsi Zoltán neve ugrott be. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy igent mondott a felkérésünkre, és óriási élmény volt vele dolgozni. A kisfilm női főszereplője, Rárósi Anita is remek alakítást nyújtott.” A videoklip több hónapig tartó előkészületek után, 18 óra alatt forgott le a budapesti Dürer Stúdióban, valamint a szombathelyi Sunset Motelben.

A Videoklip linkje: http://www.youtube.com/watch?v=ZcCR68A1tEg

A klip-készítés mellett, jelenleg is turnézik a Depresszió. A Vízválasztó Turné telt házas őszi és tavaszi szakasza után, a nyáron is folytatja új lemezének bemutatását a zenekar. A „hagyományos” koncertek mellett, két extra bulira is készül a csapat.  „Szeptember 16-án látogatunk el először Londonba, ahol egy Best of műsoros klubkoncertet adunk majd. A másik speciális eseményünk a 10 Éves Az Amíg Tart Exkluzív Koncert lesz, ahol a közönség kívánságának eleget téve eljátsszuk a zenekar számára áttörést hozó lemez teljes anyagát, valamint a legnagyobb kedvenceket, augusztus 24-én a Dürer Kert Szabadtéri színpadán.”

http://www.depressziomusic.hu

http://www.facebook.com/depressziomusic

Aktuális koncertek:

-Vízválasztó Turné 2012. Nyár-
06.23. Verpelét — Bor-Rock Fesztivál
06.30. Sopron — Volt Fesztivál
07.05. Velence — EFOTT
07.11. Pécs — Rockmaraton Fesztivál
07.14. Zirc — XXII. Zirci Buli (INGYENES!!!)
07.20. Tokaj — Hegyalja Fesztivál
07.22. Körmend — AlterRába Fesztivál
07.27. Csorna — Veréb Fesztivál
07.28. Debrecen — Campus Fesztivál
08.04. Székesfehérvár — FEZEN
08.18. Nagyudvarnok (SK) — Rockfeszt
08.19. Balatonszemes — Zorall Sörolimpia

10 éves az Amíg tart exkluzív koncert: 2012.08.24. Budapest – Dürer Kert / Szabadtér
(Az áttörést jelentő lemez összes dala és a legnagyobb kedvencek)

Az első londoni Depresszió koncert: 2012.09.16. London – The Purple Turtle

You might also like More from author