Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

David Paich (Toto) sikerekről és tragédiákról – interjú

Norway, Biri, 24 july 2010Toto, tour 2010Photo: www.isabelnabuurs.nlA fúziós rockzene egyik alapcsapata, a több mint három és fél évtizede működő amerikai Toto ad koncertet augusztus 21-én a fővárosi PeCsa Music Gardenben. A zenekar alapító tagja, David Paich billentyűs a rendkívül sikeres együttes történetét kísérő tragédiákról is beszélt az MTI-nek adott exkluzív interjúban.

    A Toto először 2000-ben, majd 2006-ban játszott Magyarországon, mindkétszer ugyanott, ahol most is fog: a fővárosi Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán.
“A turnézás az életem, és még ma is ugyanazt az izgalmat és lelkesedést érzem egy-egy koncertsorozat kezdetekor, mint 1978-ban, az első idején. Rock and roll zenekarban játszani a legklasszabb dolog a világon, egyben igazi kihívás” – fogalmazott David Paich, aki emailen válaszolt az MTI kérdéseire.
A Toto új turnéja július 29-én indul, az első koncert Olaszországban a luccai nyári fesztiválon lesz. Magyarországra Franciaország, Svájc, Norvégia, Svédország, Dánia és Németország érintésével érkeznek, a Livesound szervezésében zajló budapesti fellépés másnapján, augusztus 22-én már Bécsben játszanak, szeptemberben pedig amerikai állomások következnek.
“Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I’ll Be Over You. A show teljesen új, tele olyan dalokkal, amelyeket korábban soha nem adtunk elő élőben. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat. Amikor nézőként elmegyek valakinek a koncertjére, én is elvárom, hogy bizonyos számokat halljak. Megpróbáltunk olyan számlistát összeállítani az új turnéra, amelyben a mindenki által várt és a meglepetés számok egyaránt szerepelnek” – fejtette ki a billentyűs.
Miután a Toto lelke, Steve Lukather gitáros 2008-ban bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, úgy tűnt, vége a hosszú és sikeres történetnek, ám két évvel később a csapat újra összeállt – immár Bobby Kimball énekes nélkül – egy európai turnéra, amelynek bevételét a 2007 óta súlyos betegségben, az agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel.
“Ez volt a legjobb módja annak, hogy a betegségről minél többet megtudjanak az emberek. Akkor Mike-ért álltunk újra össze, de azért mindannyiunkban megvolt a vágy, hogy újra játsszuk a Toto zenéjét, a magunk és a közönség örömére egyaránt” – mondta erről Paich.
A tragédiák, és azt ezt követő újrakezdések korábban is jelen voltak a Toto történetében, hiszen Mike egyik testvére, az alapító tag Jeff Porcaro dobos 1992-ben egy szívrohamban életét veszítette. A Toto talán legnagyobb sikere, az Africa című 1982-ben született dal David Paich és Jeff Porcaro közös szerzeménye, amelyet Paich énekel.
“Borzasztóan nehéz volt számunkra Jeff halálát feldolgozni, akkor gondoltuk először azt, hogy a Totónak vége, nincs értelme folytatni. Jeff-fel már a Toto előtt számos lemezen együtt játszottunk session zenészként, a hetvenes évek közepén mi döntöttük el, hogy együttest alapítunk. Akkor úgy éreztük, ha bármelyikünk elhagyja a csapatot, akkor annak vége is lesz. Halála után egy hónappal jelent meg új lemezünk, a vele közösen készített Kingdom of Desire, egy lekötött kétéves turné állt előttünk. Ha lefújjuk, a óriási költségekkel járt volna, a koncertsorozattal viszont Jeff emléke előtt tudtunk adózni” – idézte fel a zenész.
A Toto egyedi, a pop-rockot progresszív és dzsessz elemekkel elegyítő stílusa igazi védjegy. David Paich az MTI-nek elmondta: bár nagyon sok zenész volt hatással a Toto zenéjére, és tagjai számos világsztárral játszottak együtt Quincy Jonestól Tommy Bolinon át a Steely Danig, már középiskolás koruk óta arra törekedtek, hogy saját hangzást alakítsanak ki, amely egyfajta fúziója az általuk imádott zenéknek.
David Paich beszámolt arról, hogy egyelőre nem terveznek új stúdiólemezt – a legutóbbi, tizenkettedik a 2006-ban megjelent Falling in Between volt. Utalt arra, hogy a hat évvel ezelőtti album meglehetősen nehezen született meg. “Ez volt a mi Abbey Road albumunk, így aztán egyelőre nincs napirenden, hogy újra stúdióba vonuljunk egy új anyag elkészítésére”.
A zenész a Totón kívül számos világhírű előadó lemezén működött közre zenészként, dalszerzőként és zenei rendezőként. Dolgozott együtt mások mellett Boz Scaggs-szel, Cherrel, George Bensonnal, Jon Andersonnal (Yes), a Chicagóval, Michael Jacksonnal, Rod Stewarttal, Donna Summerrel és Bryan Adams-szel is. Stúdiózenészként szerepelt Michael Jackson Thriller című albumán.
“A közös stúdiómunka Michaellel mindegyik közül a legemlékezetesebb számomra. Mindketten a tökéletességre törekedtünk, így azonnal egy hullámhosszra kerültünk” – idézte fel David Paich az MTI-nek adott interjúban.
A Totóban David Paich és Steve Lukather mellett a szintén alapító tag Steve Porcaro (billentyűs hangszerek) is játszik Budapesten, mellettük Simon Phillips (dob), Joseph Williams (ének) és Nathan East (basszusgitár) szerepel.
A Los Angelesben 1976-ban alakult Toto lemezeiből eddig összesen 35 millió példányt adtak el világszerte. Az Africa című dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott 6 Grammy-díjat. Steve Lukather gitáros szólóban többször is járt Magyarországon, legutóbb tavaly novemberben a Millenáris Teátrumban lépett fel.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.