Magyarország

Dancs Annamari nyári tervei

By  | 

 201306254022 A Budapesti Operettszínház szubrettje, Dancs Annamari tartalmas és eseménydús évadot tud maga mögött, hiszen eddigi szerepei mellett  négy új darabbal bővült  a repertoárja:

  • Boldog lehetek, hiszen két   bűbájos szubrettszerep,  a Marica grófnő Lizája és a Viktória  Lia San komikái mellett egy  rockoperett ősbemutató, az Ördögölő Józsiás női főszerepét, Jázminát és  a Veled Uram című rockopera Krisztina drámai karakterét is eljátszhattam. Valamennyi  szerep igazi kihívás, sok munka, és a színházi évad végére úgy érzem, hogy a feladatokat, amelyeket kaptam, sikerrel teljesítettem.

  A nyarat Annamari aktív pihenéssel kezdte, hiszen Barcelonába látogatott párjával , ahol pár napig a turisták városnézős-strandolós életét élték.  De egy művésznek a nyár nem a  pihenésről szól, azt csak a közönség engedheti meg magának, úgyanis a legtöbb fesztivál, rendezvény nyáron van. Annamari Barcelonából egyenesen  a Verőcei Erdélyország az én hazám című nagyszabású világtalálkozón lépett fel, ahol műsorával nagy sikert aratott az Erdélyből elszármazott közönség előtt.

Az énekesnő számára  a nyár további része szintén fellépéseket jelent úgy Erdély-, Szlovákia-, Vajdaság- szerte, mint Magyarországon. Az egyik legrangosabb esemény augusztus 10-én a Nacsa Olivér által szervezett Operettgála lesz a Budai Várban, amely az Operett a Duna fölött címet viseli.  Annamari mellett, a vár Oroszlános  udvarának elegáns környezetében több mint száz szereplő mellett fellépnek a pesti Broadway olyan sztárjai, mint Dolhai Attila, Oszvald Marika, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi, Faragó András, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Bordás Barbara, Vadász Dániel, Vadász Zsolt.

  • A nyaram koncert-dús lesz, ennek nagyon örülök, a közönségemhez most én megyek el, hiszen sokan nem tudnak eljönni Budapestre megnézni az Operettszínházban . Jó lesz  így feltötöltődni a nyáron, hiszen szeptemberben újra kezdődik a próbaidőszak, a Csókos asszony operett primadonnaszerepében lépek ismét a pesti közönség elé.

Comentários no Facebook