Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Caramel hetedik lemezét mutatja be pénteken a Budapest Parkban

– Hetedik stúdiólemezét stílszerűen 7 címmel készítette el Molnár Ferenc Caramel. A népszerű énekes, dalszerző július 28-án pénteken a Budapest Parkban mutatja be friss anyagát a közönségnek.
“Úgy próbálom megírni dalaimat, hogy a közönségem azonosulni tudjon a témákkal, amelyekről énekelek. Most olyan lemezt akartam készíteni, amelyet jó hallgatni, nem erőszakolja meg a füleket, a lelkeket és az agyakat. Egyszerűbb, általam jól ismert témákról akartam szólni, nem kérdéseket feltenni magammal és az életemmel kapcsolatban” – mondta Caramel az MTI-nek adott interjúban.
Az előadó kitért arra, hogy azért is 7 lett a lemez címe, mert a szerencseszámáról van szó, ráadásul a hetesnek van egyfajta misztikus tartalma a kultúrában. Hozzátette, hogy a CD borítóján a Caramel 7 szöveget egy új betű- és számtípussal jelenítették meg, ami Bogdán Balázs Balu munkája. Ő készített néhány hónapja A Zeniten túl című szám klipjében 360 fokban körbejárható virtuális valóságot. Az énekes szerint “a betűk és a szám kis kanyarja a klip digitális zaját, rezzenését érzékelteti.” A lemezborítót a grafikusként végzett Tarján Zsófi, a Honeybeast énekese tervezte.
Caramel felidézte, hogy előző stúdiólemezén, a három évvel ezelőtt megjelent Epicentrumon olyan témákat érintett dalaiban, mint a globalizáció vagy az értékek. “A 7 sokkal letisztultabb, emberközelibb, játékosabb lett, több szó esik az érzelmekről, a szeretetről, családról, szerelemről. Persze azért ott van a témák között a szabadság, az igazság is, ezek nagyon fontosak számomra”.

Budapest, 2017. július 25.
Molnár Ferenc Caramel interjút ad a Magyar Távirati Irodának egy budapesti fotóstúdióban 2017. július 24-én. Az énekes, dalszerzõ hetedik, stílszerûen 7 címû stúdiólemezét a Budapest Parkban mutatja be július 28-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Nekem a világ (Szofi dala) című szám kislányának íródott. “Számomra fontos volt, hogy később ezt elő tudja venni, meg tudja hallgatni és emlékezni tud a kapcsolatunkra. Felvettük a kacagását is, ami a szám elején és végén hallható” – fejtette ki Caramel.
Az Elzárt övezet című dal különlegessége Csík János hegedűjátéka, illetve a hangszer által hozott magyaros íz. Az énekes elmondta, hogy a népzenét mindig nagyon szerette, tervei szerint a következő lemezén sokkal több népzenei, etnós motívum lesz, akár romás utalások is. “A 7 esetében arra törekedtem, hogy minden dal másmilyen legyen, például más-más technikákkal, hangszínnel énekelek”.
A lemez dalait Somogyvári Dániellel együtt hangszerelte és keverte az énekes-szerző. A zenei részeket is lényegében ők ketten játszották fel, a közreműködők között volt még Caramel koncertzenekarából Kardos Norbert és Molnár Levente billentyűs, valamint Szabó Márton gitáros. A pénteki lemezbemutató koncerten a Budapest Parkban két szám erejéig színpadra lép Caramellel Pápai Joci is, aki az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselte. Caramel kiemelte, hogy Jocival régóta dolgozik együtt, legújabb dalának szövegében is közreműködött. Az est előfellépője Freddie lesz.
Caramel az idei évet is karácsonyi nagykoncerttel zárja a Papp László Budapest Sportarénában december 22-én. “Azt tapasztalom, hogy folyamatosan változik a közönségem, és minden évben komoly kihívás az emberek érdeklődését felkelteni” – mondta az előadó.
A 2005-ben egy televíziós tehetségkutatón aratott győzelmével országosan ismertté vált énekes eddigi albumai közül négy (Dalok – 2005, Nyugalomterápia – 2005, Lélekdonor – 2010, Vízió – 2011) vezette a magyar listát. Számos slágert írt (Szállok a dallal, Várt váratlan, Mennem kell, Párórára, Te vagy aki kell, Maradjon így, Jelenés) és Fonogram-díjat is kapott.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.