Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Botrány Justin Bieber londoni koncertjén

121012_Justin_Bieber_2 Botrány tört ki Justin Bieber hétfő esti londoni koncertjén, miután a kanadai popsztár – legalábbis a közönség várakozásához képest – csaknem kétórás késéssel kezdte az előadást.

    Bieber kedd délután Twitter-üzenetben kért bocsánatot a történtekért, ám azt vitatta, hogy a koncert kezdése valóban két órát csúszott volna.
A fiatal énekest 15 ezer rajongója várta a hatalmas kelet-londoni O2 Arenában. A műsor a hivatalos kiírás szerint este fél 9-kor kezdődött volna. Az első füttyszavak és szidalmak a BBC keddi beszámolója szerint fél 10-kor harsantak fel, de a kanadai szupersztárnak még ekkor sem volt nyoma, popkoncert helyett így füttykoncert helyszínévé vált a csarnok.
Majdnem fél 11 volt, mire az énekes végre megjelent – mindössze 25 perccel a koncert végének meghirdetett időpontja előtt.
Ekkor azonban már az O2-n kívül is botrányossá kezdett válni a helyzet. A közönség zöme ugyanis tizenévesekből állt, akik közül több ezren vidékről utaztak Londonba, és sokat közülük a szülők vittek volna haza a rendezvény helyszínéről a koncert után. A gyerekek szülei meg is érkeztek az arénához – ahol a rendezők közölték velük, hogy az előadásnak nemhogy nincs vége, de még el sem kezdődött.
Sok száz szülő azonban kénytelen volt kihívni gyermekét a rendezvénycsarnokból, mivel lekésték volna a Londonból induló utolsó éjszakai vonatokat.
Az O2 Arena vezetősége kedden Twitter-üzenetben kért elnézést a közönségtől, és közölte: mindent megtesz, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer.
Justin Bieber hosszas hallgatás után, kedden késő délután maga is megkövette rajongóit, “technikai problémákkal” magyarázva a késést. Twitter-bejegyzésében ugyanakkor közölte, hogy a három előzenekar után neki valójában nem is fél 9-kor, hanem csak 21:35-kor kellett volna színpadra lépnie. Igaz, hogy a közelebbről nem részletezett technikai gondok miatt ehhez képest is jó nagyot késett, de végül – ugyancsak saját állítása szerint – 22:10-kor már a színpadon volt.
Hozzátette, hogy nem szereti, “ha eltúlozzák a dolgokat”, de közölte azt is, hogy “nincs mentség” a történtekre, és elnézést kér mindenkitől, akinek esetleg bosszúságot okozott. “A buli egyébként remek volt, és erre büszke vagyok” – írta még keddi üzenetében.
Kedden az O2 szóvivője is azt közölte, hogy Bieber műsora az előzenekarok fellépése után valóban csak fél 10-kor kezdődött volna. Ezt azonban a jelek szerint a közönségből kevesen tudták.
Justin Bieber ráadásul már szombaton, Nottinghamben is alaposan megváratta rajongóit: a közép-angliai városban rendezett koncertje egyórás késéssel kezdődött.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.