Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Aranylemezzel zárta huszadik évét a Tankcsapda

Véget ért – legalábbis ami a naptári évet illeti – a Tankcsapda 2009-es jubileumi éve. A csapat egyedülállóan ünnepelte húszéves fennállását, volt maratoni koncertsorozat, új album Minden jót címmel, és díjeső is.
Az elmúlt évben több mint nyolcvan koncerten láthatták Lukácsékat rajongóik, az ország legkisebb koncerthelyeitől egészen a legnagyobb csarnokokat bejárva. A jelenlévők számára felejthetetlen volt augusztus 10-én a Sziget Fesztivál, ahogy a határon túli rendezvények (Csíkszereda, Tusnádfürdő, Galánta, stb.), és az immár ötödik alkalommal, teltházzal végződő Főnix Csarnokos évzáró buli is. A végeláthatatlan kilométerek közben elkészült az új album, amely, Minden jót címmel, két hónap alatt aranylemezzé érett. Ezzel a Tankcsapda vitathatatlanul hazánk egyik legnépszerűbb rock-zenekara.
A múlt évben bemutatott páratlan teljesítmény ígéretük szerint 2010-ben sem lankad, a csapat tagjai már most előre tekintenek. Március 7-én, ismét egy londoni koncerttel nyitják az évet, majd április elején kezdődik a Minden jót album lemezbemutató turnéja. Új lemez nem, de újrakiadások és koncertkiadványok érkeznek majd 2010 folyamán, hiszen a tavalyi retro turné Diesel klubos koncertje, a Sziget buli, vagy a Főnix Csarnok mind rögzítésre kerültek.
kulturpart.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.