zene.ro Web analytics

Anna and the Barbies: Szabadesés lemezen és meghökkentő koncerten

0 46

 – Hagyományaihoz híven meghökkentőnek ígérkező koncerten mutatja be új stúdióalbumát az Anna and the Barbies november 14-én a fővárosi Syma csarnokban. A Szabadesés című lemez mellett az est különleges apropója a népszerű zenekar 10. születésnapja.

 Pásztor Anna   “A Syma-csarnokbeli koncertre megépül három, egyenként 13 méter magas gigantikus istenfej, ezek 3D-s vetítéssel megelevenednek és beleavatkoznak abba, ami a színpadon történni fog. A színpad négyemeletes, templomszerű képződmény lesz, 21. századi groteszk rituálé fog folyni. Nagyon furcsa kellékek és jelmezek lesznek láthatók” – vetítette előre Pásztor Anna az MTI-nek.
A koncert sztárvendége Tátrai Tibor lesz, akinek gitárjátékát a tervek szerint Pásztor Anna tánca fogja kísérni. A másik vendég az Airtist, a tribal technót játszó instrumentális trió.
Az Anna and the Barbiest 2004-ben alapította a két Pásztor testvér, a gitáros Sámuel (Simi) és az énekes-rapper Anna. Az extravagáns frontember az MTI-nek kifejtette: talán legnagyobb sikerük, a 2008-ban szívből és erőlködés nélkül megszületett Álmatlan című dal indította el az Anna and the Barbiest mai karaktere kialakításában.
“Az a szám volt a keresztmetszete öcsém, Simi zeneiségének és az én szövegeimnek, és a közönséget is eltalálta. Ekkor tehettük félre, hogy nekünk meg kellene felelni valaminek. Az Álmatlan sikerén lovagolva bármit elkövethettünk a következő lemezeken, kikísérletezgethettük magunkat, ami zenei eklektikához vezetett, de az emberek szerették. Szerintem a zeneírás öröme csiszolta ki a mostani énünket, ami a Szabadesésen hallható” – mondta Pásztor Anna.

Az új album meglehetősen zúzós hangzású, talán az Anna and the Barbies eddigi legkeményebb munkája. Az énekesnő megjegyezte: ez azért érződik így, mert a zenekar eddig nem tudta visszaadni a stúdióalbumokon a koncertek hangulatát, most viszont sikerült ezt a megszólalást technikailag reprodukálni.
A friss anyag rádióbarát, slágeres számai (Mindenki másképpen egyforma, Szabadesés, Lábat lóbálva) mellett a zenei csúcspontot a súlyos, Faith No More-t idéző hétperces Perbe fogva jelenti.
“Ez valóban eltér a többitől, valóban az album legsarkalatosabb pontja, megrázó mélységű. A testvérem írta, ő is énekli. A dal a 2010-ben Tényőn történt rettenetes családirtási tragédia nyomán született, Simit rettenetesen megrázta, amit a történtekről a televízióban látott, és éveken át készült megírni érzéseit. Már az első, szöveg nélküli változat is elképesztő erejű volt, manapság is gyakran zokogok, ha meghallom, nem hiszem, hogy sokszor elő fogjuk adni koncerteken” – idézte fel Pásztor Anna.
Az énekesnő öccsével, Sámuellel közösen jegyzi a Szabadesés legtöbb számának zenéjét. Bár a gitáros már korábban is énekelt – remekül -, eddig nem kapott olyan hangsúlyos szerepet a hangja, mint ezen az anyagon: ő énekli a Maybe Tonightot, a Barnfield Roadot, a Till the Last Train’s Gone-t és a Stand in Line-t is.
“Nyilván nem mindenki tudja, hogy én táncosként indultam, sokáig csak szövegíró, meg koncertszervező voltam Simi zenekarainál, majd amikor már rapeltem itt-ott, akkor egyesítettük erőinket. Nagyon örülök, hogy az elmúlt időszakban egyre többet énekel, és elhiszi végre, milyen jó hangja van. Félig még titok, de készül egy szólóanyaga is” – mesélte Pásztor Anna.
A Szabadesés című album meghozta a zenekar állandó logóját is, ami a borítón látható: egy gázálarc koronával, békejellel. A zenekarban Hernádi Dávid basszusgitáron, Vaghy Tamás billentyűs hangszereken játszik, Bubnó Márk pedig dobol. A Fonogram-díjas csapat eddig öt stúdióalbumot (Passionfruit – 2005, Medallion – 2008, Gyáva forradalmár – 2010, ÁNEM! – 2012, Szabadesés – 2014) készített, az egyik legnépszerűbb hazai koncertzenekarrá nőtte ki magát az évek során, idén januárban Magyarország képviseletében a groningeni Eurosonic fesztiválon is fellépett. Az együttes legnagyobb slágerei közé tartozik a 4kézláb, a Márti dala, a Don’t Fit In, a Gombóc, a Tangó, az Álmatlan, a Nyuszika vagy az After Hours.
Az új lemez producere az Omega mellett is dolgozó Trunkos András, az anyagot a Drum & Monkey kiadó jelentette meg.

 

Akár ez is tetszhet A szerző további művei

Comentários no Facebook