Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

A C2C DJ-kollektíva tarolt a legrangosabb francia könnyűzenei díjátadó gálán

5224799A négy lemezlovasból (DJ-ből) álló francia együttes, a C2C tarolt idén a legrangosabb francia könnyűzenei gálán, a Victoires de la Musique-en (A Zene győztesei). Az elektronikus zene kvartettje összesen négy díjat vihetett haza.

    A péntek este 28. alkalommal kiosztásra került zenei versenyen 13 kategóriában szavazhatott a közönség az előző évben Franciaországban megjelent albumok előadóira, szerzőire és számaira.
A nyugat-franciaországi Nantes-ból származó négy DJ megkapta a közönség nagydíját, a legjobb színpadi produkció, a legjobb videoklip, valamint az év legjobb elektronikus zenei albumáért járó díjat is. A C2C első albuma, a Tetra közel 200 ezer példányban kelt el, és ezzel Franciaországban platinalemezzé vált.
“A Tetra négyet jelent, ez jel. Négy a mi szerencseszámunk” – mondta a negyedik díj átvétele után Pfel, a négytagú csapat egyik tagja.
A C2C (azaz a Coups2Cross) 1998-ban alakult, tagjai 20Syl, Greem, Atom és Pfel lemezlovasok, akik jóval első lemezük megjelenése előtt színpadi show-jukkal már meghódították a francia közönséget. A csapat 2003 és 2006 között sorozatban nyerte meg a Disco Mix World Team DJ Championship nevű DJ-bajnokságot, 2006-ban pedig első helyen végzett az ITF nevű versenyen. Első szerzői kiadványuk 2012 januárjában jelent meg Down The Road címmel, a minialbum címadó dala Franciaországban listavezető volt. A DJ-k megnyerték az idei év legjobb új európai zenei előadóit díjazó European Border Breakers Awards díjat is, amelyet januárban a hollandiai Groningenben, a Eurosonic Noorderslag fesztiválon vett át a francia csapat.
A legjobb női eladó díját Lou Doillon kapta, aki Jane Birkin Franciaországban élő brit énekesnő lánya és Charlotte Gainsbourg színésznő-énekesnő húga. Idén jelent meg Places címmel első lemeze, amely azonnal elnyerte a közönség és a szakma elismerését, néhány hét alatt 170 ezer példányban kelt el.
A legjobb férfi előadó szintén egy nantes-i művész lett: Dominique A., aki húsz év énekesi pályafutás után először kapta meg a legrangosabb zenei díjat.
“Húsz évig azt hittem, hogy lúzer vagyok. De a kitartásomat és marginalizált pályafutásomat most díjazták” – mondta Dominique A, aki az angolszász zenét ötvözi a francia sanzonok szövegközpontú kultúrájával.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.