Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Lassú kutya – hallgasd meg Péterfy Bori új lemezét!

Három hónappal második albuma, a 2. után újabb lemezzel jelentkezik Péterfy Bori és a Love Band: a 2B című akusztikusabb, intimebb hangzású albumon kilenc új dal hallható és három feldolgozás, mindez az együttes számonkénti kommentárjaival. A 2B csak a Quarton hallgatható meg, február 25.-ig.
A novemberben megjelent, “rendes” rockdalokat tartalmazó 2 album után újra stúdióba vonultak a Péterfy Bori & Love Band tagjai, és még felvettek egy tucatnyi számot, amiből kilenc ráadásul vadonatúj. A 2B-re tartogatták az akusztikusabb, halkabb vagy éppen kísérletezőbb számokat, amelyeknek nem lett volna hely a populárisabb rockdalokat felvonultató második albumon. A lemez két változatban is megjelenik február 25-én: egy sima cd illetve egy cd+dvd verzióban is (az előbbinek kék, utóbbinak sárga lesz a borítója), és a dvd-t egy egyórás szobakoncertfilm, illetve egy csak fotókból álló borítófüzet teheti vonzóbbá. Érdekesség, hogy a lemezen a Heaven Street Seven énekese, Szűcs Krisztián is írt egy dalt, míg két számnak Péterfy Bori írta a szövegét (Csináld jobban, Tűsarok). Feltűnik az albumon Minda Endre (Hangmás) is, akivel a tavalyi Hangmás-albumon megjelent Egészen közel című duett új verziója is hallható a lemezen, míg társproducerként és hangmérnökként dolgozott a zenekarral Tövisházi Ambrus mellett Sándor Dániel (Esclin Syndo) is.
A dalok a számcímekre kattintva hallgathatók meg, alattuk Tövisházi Ambrus kommentárjai olvashatók:
1. Szárnyas majom
Sokat hallgattam az első Beach Boys-lemezt. Az új Beach House-lemezt meg naponta többször meghallgatjuk otthon. Az biztos, hogy abból is loptam atmoszférát. Amúgy ennél a számnál mindenki baszogat, hogy nem érteni a szöveget. A helyzet az, hogy nagyon örülök neki hogy nem lehet érteni. Nagyon jó szövegeket írt a Tariska Szabi erre lemezre, viszont nem kell állandóan forszírozni az érthetőséget. A Bori éneklésében amúgy is van egyfajta keresett színészség. Ennél nagyon tetszik hogy ilyen homályos az ének.
2. Felébredni egy szerelemből
Az egyetlen klasszikus sanzon-formájú dal a lemezen. Az eredetijét gitáron írtam a lakásunkban a lépcsőn. Azért nagyon örülök annak hogy ilyen lett, mert az Ádám gitározásában van egy olyan durvaság, ami ellensúlyozza a szépelgést, és így lett kerek a szám. Amúgy két számot kevertem én a lemezen, ez az egyik. A többit Sándor Dani keverte, akivel nagyon jóban lettünk és rengeteget tett hozzá ehhez a lemezhez.
3. Lassú kutya
Én szöveg nélkül írom a számokat általában, de van egy-két sor, amire van szövegötletem. Ennél két szó volt az ötlet, az, hogy lassú kutya. A többit handabandázva föléneklem és odaadom a szövegíróknak, aki ennél a lemeznél a Szabi volt. Rittyentett rá egy ilyen öreg szeretős szöveget. Újpesten lakunk és felvettem egy csomó zajt, főleg a piacról meg az Újpest központ környéki utcákból, ez folyamatosan megy. Amúgy mintha ilyen kínai dal lenne. Ebben a számban mindent én játszottam fel, azt hiszem.
4. Soha többet ne mondd nekem, hogy három
A legrégebb óta alakuló, és a legtöbb vitát kiváltó szám a lemezen. Szűcs Krisztián írta a dalt, szöveget, zenét együtt. Az Ábrahám Zsolttal közösen felvettek kazettára egy ilyen gitáros vázlatot még tavaly, azt küldték el, én meg csináltam belőle hangszereléseket, de valahogy egyik sem tetszett. Amikor megjelent a Charlotte Gainsbourg-lemez, akkor rájöttem, hogy olyan kéne hogy legyen ez, mint arról az első szám, úgyhgy ennek a hangszerelését nagyjából Becktől loptam, és én játszottam fel a béna ritmus kattogást. Az Ádámnak van a közepén a jó kis kotyogó kávéfőző-szólója, azt nagyon szeretem.
5. Csináld jobban
A másik szám, ami nagyon régóta alakul. Bori írta a szövegét és már két változatot játszottunk is koncerten belőle, de valahogy egyik sem volt az igazi. Odaadtuk a Lovasi Andrásnak, hogy kezdjen vele valamit. Ő meg előállt ezzel a Paul McCartney inspirálta klasszikus beat harmóniasorral. A Sándor Dani, amikor felvettük, azt mondta, hogy olyan, mint egy régi Kovács Kati-szám. A közepén van egy kis közösségi hangulat, egy csomó ember ordibál a beteg gitárszóló alatt. Ha újracsinálhatnám, akkor olyan lenne az egész, mint az a rész. Szerintem a legfülbemászóbb szám a lemezen.
6. Téged nem (elszállt)
Amikor a blogunkra feltettük a Téged nem legelső verzióját, amit diktafonra vettünk, akkor páran beírtak, hogy miért nem olyan lett a végleges. Az egy vázlat volt, Boriéknál az amúgy elég hamis zongorán játszottam a harmóniákat és együtt énekeltünk. Úgyhogy ezt mindenképpen meg kellett csinálni. Viktor minimál szerkón dobol, én meg Rhodes-ozok, meg akusztikus gitáron nyomatok valami kéthangos témát. A Metropol stúdióban, ahol felvettük a lemezt, van egy Korg Micropreset nevű hangszer, és ezzel vettem egy kis folyamatos nyünnyögést az egész szám alatt.
7. Zombi (elszállt)
Ez a másik szám, ami összekapcsolja a lemezt a novemberben megjelent sima kettes számúval. Ilyen exotica verzió az eredeti után, ami egy darálós rockszám. Ez az, aminek én írtam a szövegét, Hujber Szabolcs segítségével, aki kijavította a hülyeségeket, mert nem vagyok szövegíró. Ezt Pápai úrnak, az ütőhangszeresünknek köszönhetjük, imádom a finom kattogást, ami végig megy. A Bori meg átmegy a végén 10 éves kislányba, és úgy énekli, hogy harminchárom méreginjekció.
8. Tűsarok
Ez a lemez úgy indult, hogy akusztikus verziókat csinálunk meglévő számainkból. Hamar kiderült hogy van egy csomó új ötlet, amiket muszáj felvenni. Ez az akusztikus ipari szám Bori szövegével lett teljes, amit nagyon szeretek. Bori mostanában a saját szövegeit énekli a legjobban. Sándor Dani kitalált és fel is játszott egy olyan gitártémát, amitől teljesen odavagyok, és tulajdonképpen ez húzza a számot. Amúgy Drapi kivételével ebben mindenki játszik, de ezt a számot biztosan meg fogjuk hangszerelni a nyári zúzós koncertekre is.
9. Egészen közel (Minda Endrével)
A Hangmás-lemezen szerepel ennek az eredetije, most fordítva csináltuk, és Endrét kértük meg vendégszerepelni hozzánk. Van egy olyan verzió is, amiben a Bori saját magával énekel, mi azt is nagyon megszerettük, de Endrének nem tetszett az ötlet, úgyhogy a lemezverziót végül vele csináltuk. Jó az Endrének ez a baltát-bele-az-ajtóba fahangja, klassz, hogy van egy ilyen szín a lemezen. Mindenképp jobb lett, mint az eredeti!
10. Macskanő
A másik szám, amit végül én kevertem, és tufábban is szól, mint a többi, mert én elég elnagyolósan szoktam keverni. Dani sokkal precízebben dolgozik, de ennek jól állt az arcbaszóló ének. Most hogy hallgatom, a nyolcvanasévek-refrénektől nem nagyon tudok elszakadni mostanában. Mondjuk akkor voltam kisgyerek. Borinak egy régi témája volt a szám szövege, amit végül Tariska Szabi, rendelésre, roppant ügyesen megírt.
11. Oroszlán a hóban
Ütőhangszeresünk, Pápai úr és én csináltuk ezt az alapot, Tariska Szabi írta a szöveget a klímaváltozásról. Ádám azt mondta, hogy olyan lett, mintha a Marvin Pontiac-lemezről lenne egy szám. Ami számomra alapvetően hízelgő, mert imádom a Marvin Pontiac-lemezt (John Lurie 2000-ben kiadott lemeze egy elképzelt bluesénekes nevében). Jobb lenne, ha még többen énekelnénk a végén.
12. Kettő
Rémálmaim voltak az éjjel, teljesen ki voltam purcanva, amikor a stúdióba érkeztem reggel. Bekötöttük a torzítót a Rhodes-ra és Viktorral elkezdtünk nagyon hangosan játszani. Aztán megérkezett Ádám és egy szívhezszóló szólót vettünk a szám elejére. A himnikus vég meg annak köszönhető, hogy ez a szám eredetileg a kettes lemezen lett volna, csak nem készült el rá időben, de mindenképp meg akartuk csinálni a szöveget, amit Hujber Szabolcs írt. És ott a stúdióban gyorsan megírtam egy új akkordsort a végére és fel is vettük gyorsan. Azóta egyébként játsszuk is koncerten ezt a témát.
quart.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.