Kritika

Soványnak kéne lenni – PULP

By  | 
Persze, mivel is kezdhetné koncertjét a kilenc éve megszűnt, majd nemrég újra összeállt Pulp, mint az aranykorukat elhozó, 1994-es Do You Remember The First Time-mal? Az anno a Szigetet is megjárt, akkor éppen leszállóágban lévő zenekar jobb, mint valaha. KRITIKA
Jarvis Cocker – aki ezúttal is úgy nézett ki, mint egy vintage pornófilm olasz direktora – a koncert előtt elvégzett egy rögtönzött magyar nyelvtanfolyamot. Szia, mi vagyunk a Pulp.”, „Vagyok Jarvis.” Bár jórészt nemzetközi közönségnek játszottak, azért a nemzetközivé lett tömeg vette a lapot, hogy itt a magyaroknak tett gesztusokról van szó… A hetvenes évek elejének kulturális univerzumát megidéző, retrós eleganciával megáldott Pulpot ugyan a britpop színtér emelte a középpontba, de a zenekarnak vajmi kevés köze volt a Beatles igézetében alkotó britpopper zenészekhez.
A Pulp privát, semmihez sem hasonlító kozmoszában külön bejáratú dekadens glam-popot kreáltak, amelyhez hozzáképzelhettük a fodrászüzletek özönvíz előtti Quelle katalógusainak miliőjét.
A kb. 55 kilós Jarvis Cocker igazi színpadi ember. Hatalmas one man show-t rögtönzött, hangfalakat mászott, lefeküdt, dobálta a mikrofont, állandóan kommunikált a közönséggel, majd elmélázott azon, hogy ez most hányadik nap a Szigeten. Miután tisztázta, hogy az első, azt mondta, hogy ehhez képest egész jól néz ki mindenki. Majd figyelmeztetett, hogy amikor táncolunk és az ujjunkat a levegőbe fúrjuk, vigyázzunk, nehogy kiszúrjuk vele a mellettünk álló szemét.
A Pulp 1994-es His’ N’ Hers-szel és a pop egyik legnagyszerűbb alkotásával, aDifferent Class-szal feljutott a csúcsra. Ha nem az Oasis és a Blur csatája tematizálta volna abban az időben a popot, a Pulpról szólt volna minden.
És bizonyos szempontból róluk szólt. A Roxy Music diszkós oldalágával rokon Pulp ironikus dekadenciája felülmúlhatatlanul intelligens, szerethető produkció volt, a társadalomkritikus szövegviláguk pedig generációs idolokat csinált volna belőlük, ha nem lettek volna már akkor is túl öregek és intellektuálisak ehhez a szerephez.
A show szerencsére a His’ N’ Hers és a Different Class dalaira fókuszált, és
nyugodtan kijelenthetjük, hogy – szemben az Interpol műsorával – itt lemezminőségben szólt minden. Mivel Cocker a sikertelen szólópróbálkozások után ki volt éhezve a sikerre, egy korrekt best of-műsort (Sorted For E’s&Wizz, Disco 2000, Something Changed, Common People, Do You Remember First Time, This Is Hardcore, stb.) hallhattunk. Volt itt minden, ami kihagyhatatlan egy neonfényes esztrád show-ból.
Jarvis Cocker – aki az 1996-os Brit Awards gálán Michael Jacksonnak mutogatta a csupasz hátsóját – mindent megtett az ő drága közönségéért, egy afféle Brian Ferrybe oltott Woody Allenként azokat is levette a lábairól, akik csak a stylist ámokfutásnak tűnő Common People-t és a Disco 2000 klipjeit ismerik a zenés csatornákról.
Hiába, a pop egy nagy szabásminta könyv, Jarvis Cocker pedig igazi úri szabó.
A legrosszabb anyagokból is a legelőnyösebb öltönyöket készíti el, melyek éppolyan jól mutatnak disszertációk megvédésékor, mint egy dél-olasz tengerparti diszkó-bárban.
Szerző:
Poós Zoltán
kultura.hu

Comentários no Facebook