Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Rejtélyesen hatásos. George Michael koncertje az Arénában

Szimfonikus turnéra indult a nehéz időket élő George Michael, aki azonban jöhet bármikor, a telt ház általában garantált, és így volt ez hétfő este is. Pedig most az énekes legnagyobb slágereit új ruhába öltöztetve hallhatta a közönség, de ez sem tántorított el senkit. Így látta kritikusunk a hagyományos popkoncert és a szimfonikus koncert közötti kötéltáncot.

Egy éven belül a második világsztár érkezett szimfonikus turnéval az Arénába, ám míg Sting saját legnagyobb slágereinek áthangszerelt verzióit játszotta, addig George Michael főleg a saját feldolgozásalbumáról illetve legutolsó lemezéről szemezgetett. A 48 éves énekes ritkán turnézik, de amikor legutóbb, négy éve, hosszú szünet után ezt tette, a magyar fővárost akkor sem hagyta ki a programból. Azóta személyes problémái csak fokozódtak, még börtönben is kellett ülnie pár hetet, ez azonban lelkes, leginkább harmincas nőkből álló rajongótáborát egyáltalán nem tántorította el, hiszen telt ház várta a Symphonica turné budapesti állomását.

Bevallom, hiába fogadná el szerintem bárki ajándékba George Michael hangját, és volt ez egy szimfonikus turné, én nem elsősorban a zenei élmény miatt döntöttem úgy, hogy megnézem, hanem kissé más indokaim voltak. Ezek közül az egyiket itt részletesen kifejtem, miután meghatározó volt számomra az élmény megítélése szempontjából. Énekesünk életművének elég nagy, gyakorlatilag a kislemezeken kívüli része számomra értelmezhetetlen: igaz, hogy velem sokféle zongorás-érzelmes dolgot viszonylag könnyen meg lehet emésztetni, de az már nekem is túlzás, hogyha ezek öt percnél tovább tartanak és a “hagyományos dalformát” sem nagyon kívánják követni. Viszont ez a recept meglehetősen kedvelt a Michael-albumok (töltelék)számainak megalkotásánál, gondoljunk csak a legutóbbi Patience-en szereplő, itt koncerten nem játszott My Mother Had A Brother-re. És míg pont az ilyenek miatt nem hallgatok meg szívesen egyben egy egész George Michael-lemezt, a koncerttől azt vártam, hogy ezeket átélhetővé teszi: mégiscsak valahogy hitelesebbnek hathatnak élőben a nagyon személyes, kicsit önmagukban is túlzottan elmerülő balladák.

És valóban, minden hibája ellenére, amiket a későbbiekben fel fogok sorolni, alapvető célját teljesítette a koncert: az egész élmény a helyszínen egyszerűen és ragozhatatlanul átérezhetővé vált, pedig a legkülönfélébb műfajokból való, érdekes feldolgozás-alanyokat (például ezt vagy ezt) ugyanolyan bigbandessé hangszerelő, ugyanolyan modorban, énektechnikával, sőt, kézmozdulatokkal előadó George Michaelt a karikatúraszerűségtől csak valami számomra rejtélyes, de hatásos dolog óvta meg. A megítélésemet befolyásoló problémák többsége viszont ezzel szemben nem magából a kivitelezésből, hanem abból fakadt, hogy a meghirdetett szimfonikus turné koncepcióját messze nem gondolták annyira komolyan, mint amennyire a külső szemlélő számára tűnt.

Például ha már úgyis a “Zenéről” szól az est, “klasszikus zenekarral”, akkor az intrónak és az outrónak miért kell még mindig szalagról mennie, ahogy az az igazi nagy STÁRkoncerteken szokás? Szintén ilyen helyeken vállalható be az élő vokáleffektezés, és itt hiába passzolt a dallamhoz nagyon is, a Where I Hope You Are című új szerzeményből bőven el lehetett volna hagyni az autotune-t. Ugyanígy elegánsabb lett volna a kivetítőn végig az énekest vagy a zenekart mutatni, esetleg összegyűjteni a pénzt és a Roxanne-on és a Feeling Goodon kívül még több számhoz csinálni normális háttérvideót: a látványosnak szánt, de leginkább a Windows Media Player képernyővédőire emlékeztető grafikák inkább csak elterelték a figyelmet a színpadról (bár lehet, hogy ez is volt titkos céljuk). A vonósok szintén sokkal jobban kihasználhatóak lettek volna a hangszerelésben, mint amennyire végül kárhoztatták őket, viszont ehhez az előadónak is inkább ki kellett volna mozdulnia a saját magának kialakított térből. Amikre voltak próbálkozásai, gondoljunk csak az előbb említett vonósos-autotune-olt balladára, vagy egyéb összekacsintásokra a kortárs, azaz a Patience után megjelent popzenével, pl. az Amy Winehouse-tribute-ra vagy Rihanna Russian Roulette c. slágerének feldolgozására, mely utóbbi a ráadásokon kívül a legnagyobb ovációt kapta (ami természetesen felvet némi kételyt azzal kapcsolatban, mennyire is maradt releváns előadó George Michael napjainkra).

Azonban ezek alapján úgy tűnt, George Michael számára a jövőben nem ez lenne ideális az irány, vagy egyszerűen nem ölt belé elég energiát ahhoz, hogy igazán hatásosan, nem pedig X-Faktor-szerűen próbálkozzon meg ezek integrálásával egy szimfonikus fellépés keretében. Összességében egy kissé átgondolatlannak és olcsónak, a saját koncepcióját csak félszívvel végigvivőnek, ezáltal a “szimfonikus”- és a hagyományos popkoncertek között kötéltáncon egyensúlyozónak hatott a végeredmény, mely túlzottan is rábízta magát előadójának élőben sokkal meggyőzőbb személyiségére. Azonban ez utóbbi van annyira erős, hogy az egész így is megérdemelje a B- osztályzatot.

quart.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.