zene.ro Web analytics

Johnny Cash és a thrash metal – EKTOMORF

0 44
A világ leghíresebb magyar metalzenekara, az Ektomorf zenéje élő példa a közhelyre: egyszerű, de nagyszerű. A már német székhelyű, német gitárossal felálló magyar zenekar sokadszor is bizonyította a tételt a Sziget Rock-Metal Nagyszínpadán, egy klubnyi helyre elegendő közönség előtt.KRITIKA
A Mezőkovácsházáról indult, majd a világ legnagyobb metalkiadójánál kikötött, végül azt is otthagyó, thrash/groove metalban utazó Ektomorf mostanra kifejezetten szép státuszt vívott ki magának: headlinerként turnéznak szerte a világon, most pedig a Sziget Rock-Metal Nagyszínpadán a második legfontosabb idősávban léptek fel – teljesen megérdemelten. Más kérdés, hogy alapvetően nagy gondok vannak a Sziget látogatóinak és nem fő fellépőinek viszonyával: ahogy a Nagyszínpadnál is csak lézengenek a délután fellépő (elvileg) világsztárok alatt az emberek, úgy a metalszínpad is kong az ürességtől egészen az utolsó koncertig, és ez még akkor is elég hülyén veszi ki magát, ha megszámlálva a hatalmas területen 2-3 méterenként álldogáló embereket, éppenséggel lehet, hogy nagy szám jönne ki.
Az Ektomorfnak így tulajdonképpen afféle vizsgahelyzet volt, hogy a minden egyes koncerten átütően energikus, rettentő hatásos zene még ilyen körülmények között is beindítja-e az embereket. Ha nem is volt olyan egyértelmű, mint egy – egyébként az együtteshez jobban is illő – klubkoncerten, végül most is így lett: a régi kínai közmondásnak megfelelően (miszerint „ha baromi jó hangulatot akarsz egy metalkoncerten, csinálj magadnak”) egy-két tucat ember elfoglalta a színpad előtti területet, és olyan légkört teremtett, amilyen egy jó thrash metal koncerthez kell. Bár igazságtalanság lenne erre a pár emberre fogni a jó hangulatot: a legtöbb szám alatt a színpadtól keverőpultig megmozdultak az emberek.

Bár az utolsó lemezen, a Redemptionön a legjobbakhoz képest sokkal kevesebb az ötlet és az egyediség, és sokkal kevésbé groove-os, mint mondjuk a Destroy vagy az Outcast, azért élőben még mindig nagyon hatásosak ezek a néhány riffre, meg a gyors és a még gyorsabb verzék váltakozására épülő számok, amelyek tulajdonképpen nagyon egyszerűek – viszont ugyanennyire jól eltaláltak is. Bár a koncerten sem ütnek annyira a Never Shouldhoz vagy a Stigmatizedhoz hasonló, kísérletezősebb, belassulós számok, mint a hibátlan I Know Them vagy a koncerten túlontúl hanyagolt Destroy többi száma, azért ezek is képesek elég jó hangulatot teremteni. Mondjuk az tény, hogy szinte a teljes Redemption eljátszásával legalább változatosabbak a banda hazai koncertjei, mint ha folyton best of-programot játszanának. Sőt, most még akusztikus blokk is volt, dobozgitárral, dallamos énekkel, ahogy az kell – de nem csak a Sea Of My Misery miatt: eljátszották az Ektomorf szövegeihez egyébként pontosan passzoló Johnny Cash-számot, a Rusty Cage-et. Márpedig nincs szimpatikusabb, mint a koncerteken feldolgozásokat is játszó bandák – hogy megint egy ősi közmondást idézzek.

Jó érzés ekkora színpadon is otthonosnak látni az Ektomorfot – de azért még jobb lenne hamarosan újra valami A38-méretű helyen találkozni velük, hogy ne csak a leglelkesebbek, de az egész hajó megmozduljon. De ahogy eddig még soha, az Ektomorf ennyi ember előtt sem okozott csalódást a koncerttel.

Szerző:
Kovács Bálint
kultura.hu

Akár ez is tetszhet A szerző további művei

Comentários no Facebook