Két év után tér vissza Budapestre a finn hard rock szörnyzenekar, a Lordi. Ezúttal kilencedik, Sexorcism című lemezüket mutatják be a Barba Negra Music Clubban, méghozzá két további együttes, a svéd Follow The Cipher és a svájci Silver Dust felvezetése után.

Mr Lordi 1992-ben alakította meg szörnyzenekarát, a Lordit, amely 2002 óta turnézik aktívan a világon, és a 2006-os Eurovízió megnyerésével vált széles körben ismertté. A kosztümös együttes dalai, maszkjai és videóklipjei a horrorfilmek képi világából is merítenek, de azért a humort vagy az iróniát sem nélkülözik, aminek hála a Lordi hard rock slágerei már évtizedek óta rajongók ezreit mozgatják meg.

A zenekart persze már a kezdetektől fogva jellemezte a polgárpukkasztás, ami az elmúlt évtizedekben csak fokozódott. Így jutottunk el idén a kilencedik, Sexorcism című lemezükhez, amely ígéretük szerint egy igazán zabolátlan, cenzúrázatlan anyag lett… az olyan dalcímeket látva, mint a Romeo Ate Juliet és a Sodomesticated Animal, talán nem is kell ezt jobban magyarázni. Zeneileg a lemez visszatérést jelent az együttes legjobb korszakához, a 2000-es évek elejéhez, és az akkor született hard rock és glam metal slágerekhez, Alice Cooper vagy éppen a Kiss munkásságához hasonlóan.

A finneket az őszi európai turnén két zenekar kíséri. Egyikük az öttagú svéd metal csapat, a Follow The Cipher, mely a Nuclear Blast kiadó egyik új felfedezettje, és idén májusban adta ki debütáló, a zenekar nevével azonos című lemezét. A csapatot Ken Kängström gitáros alakította, aki dalszerzőként és vendégzenészként a Sabaton mellett is felbukkant már. A Follow The Cipher egy lángvörös hajú, karizmatikus énekesnővel, Linda Toni Gahn-nal áll színpadra, és technikás, modern hangzású power metal dalaival, no meg lehengerlő színpadi teljesítményével győzi meg a közönséget. Valkyria című klipjüket itt láthatjuk: https://youtu.be/a1e4nRzHoaE

A november 14-ei koncerten a Silver Dust, azaz Svájc egyik komor hangulatú zenekara is látható majd. Ez a csapat sötét rock, metal és goth zenét kever borús, de egyben romantikus zenei hangulatokkal, és egyszerre próbál stílusos, kissé baljós, de azért szexi arculatot magára ölteni, a viktoriánus kor, vagy éppen Poe regényeinek hangulatát megidézve.

2013-ban alakultak, és ebben az évben jelent meg Lost In Time című bemutatkozó lemezük is. A korai időkben egyaránt feltűntek a Montreaux Jazz Fesztiválon, de ugyanakkor turnéztak a Deftones-szal és az Offspringgel is. So Let Me Know című daluk Svájcban a slágerlisták első helyére is eljutott. Második lemezük, a The Age Of Decadence 2016-ban érkezett, és egy nagyobb belföldi turné kapcsolódott hozzá, majd a Lordival indultak 35 állomásos európai turnéra, amelynek keretében Budapestre is eljutottak, egy évvel később pedig saját turnén, majd a Battle Beast társaságában is bejárták a régiót. Friss lemezük a House21 címet kapja, a Lordi oldalán ezt is bemutatják majd nekünk a Barba Negra Music Clubban. Forever című daluk videóját itt láthatjuk: https://youtu.be/ykrlc1aVaj8

a Livesounds bemutatja: Sextourcism Tour 2018
2018. november 14., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Belépő: elővételben 6900 Ft, a koncert napján 7500 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és http://jegy.rock1.hu/ weboldalakon, a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint CD Pince, Headbanger és Hammer Zenebarlang üzletekben, és a Barba Negra recepcióján.

provident.ro

Hozzászólás Facebook használatával

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here