Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Takáts Eszter új lemezén is megmaradt a szerelmes számoknál

– Hetedik stúdióalbumát készítette el Takáts Eszter, a sokféle műfajban és formációban otthonosan mozgó dalszerző-előadó. A Ha túl közel vagy című anyag a Takács Eszter Beat Band első teljes lemeze, és a hagyományosan a szerelem témáját körbejáró saját szerzemények mellett több érdekes feldolgozást tartalmaz.

Budapest, 2015. június 29. Takáts Eszter zenész, elõadómûvész 2015. június 25-én az I. kerületi Krisztina téren, ahol interjút adott az MTI újságírójának. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. június 29.
Takáts Eszter zenész, elõadómûvész 2015. június 25-én az I. kerületi Krisztina téren, ahol interjút adott az MTI újságírójának.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 “Eddig nem igazán volt jellemző rám, hogy mások szerzeményeit veszem elő, most ez leginkább Kirschner Péter hatására történt, akivel 2013 elején létrehoztuk a Takáts Eszter Beat Bandet. Ezek a számok szervesen illeszkednek abba a kevéssé populáris zenébe, ami mindig is jellemző volt rám” – mondta a gitáros, énekes az MTI-nek adott interjúban.
Kirschner Péter az Európa Kiadó és a Sziámi AndFriends tagja. A Takáts Eszter Beat Bandben nemcsak zenekarvezetőként, szólógitárosként, vokalistaként, hanem producerként és hangmérnökként is dolgozik. Mellette Szeifert Bálint (basszusgitár) és Prommer Patrik (dob) a csapat tagja, a lemezen közreműködött még Dióssy D. Ákos (Kispál és a Borz, billentyűs hangszerek), Szekeres András (Junkies, ének), Bakai Márton (Szűkített Kvartett, hegedű), valamint a Pegazusok Nem Léteznek két tagja, Ács Eszter és Lázár Domokos (vokál). Az idei albumot tavaly egy hatszámos EP (Elmennék) vezette fel.
Az egyedül, illetve zenekarával közösen jegyzett nyolc szám közül a címadó Ha túl közel vagyhoz nemrég készült videoklip, akárcsak korábban a lemeznyitó Élhez, amelynek a szövegét Karafiáth Orsolya írta – a klipet a költő kötetének bemutatójára időzítették. Szintén ismerős lehet a zenehallgatók előtt a Lámpagyújtogatók című szám, amely az azonos című kulturális sci-fi főcímdala. A szövegek – akárcsak Takáts Eszter korábbi lemezein – a szerelem, a párkapcsolat témáját járják körül.
“Úgy látszik, a szerelem misztikumát kutatom egész életemben, sokszor saját bőrömet is vásárra viszem, személyes, velem megtörtént dolgokat írok le” – jegyezte meg.
A Minden álmomban a nagy előd és példakép, Cseh Tamás előtt tiszteleg: a dal eredetije, Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza szerzeménye a Levél nővéremnek 2. című lemezen jelent meg 1994-ben. Az Indián dal szerzője a nyolcvanas évek undergroundjának kultikus alakja, Kőnigh Péter, a szám a Ciklámen együttessel a Moziklip című 1987-es klipfilmben volt látható és hallható. A saját kiadásban készült album záródarabja, az I Want You a Beatles kísérletező korszakának egyik legdzsesszesebb Lennon-McCartney darabja az Abbey Road albumról.
Takáts Eszter kiemelte, hogy sikerült nyugalmasabb mederbe terelnie az életét, miután egy hangszálgyulladás, illetve az ezt okozó zaklatott életmód, bulizás, alkohol és cigaretta hosszú időre komolyan hátráltatta hangegészségét.
Kitért arra, hogy a lemez jelentősége ma már egyre csekélyebb, a koncertek viszont mindig jó terepet kínálnak újabb és újabb emberekkel megkedveltetni zenéjét. Takáts Eszter 1999 óta van a pályán, dalai közül sláger lett a Postás és a Drága idő (mindkettő 2006-os szólólemezén, a Rövidtávon van rajta), a mainstream mégsem jelentett számára igazi vonzerőt.
“A rétegzene egyfajta védettséget jelent, és azzal is jár, hogy az interneten sem találnak meg annyira az esetleges kedvezőtlen kommentek. Ugyanakkor az anyagi létbiztonság fontos dolog, és bár még meg tudok élni a zenélésből, ha rosszabb passzban vagyok, ma is aggódni kezdek” – fejtette ki Takáts Eszter.
Mint mondta, sokáig állandó pörgés jellemezte alkotómunkáját, az elmúlt időszakban ez is változott. Bár nagyon termékeny szerző, ma már képes fiókba rakni egy-egy dalötletét, és türelmesen megvárni, amíg az idő megérik a megjelentetésre.
A Pécsen született, Zalaegerszegről indult Takáts Eszter számos pop-, rock-, dzsesszformációban és projektben (Pavilon, GumiZsuzsi, Catsandox, Tea Culpa, Pille, Vaga Yaga, Odett és a Go Girz!) játszott az elmúlt másfél évtizedben, ezek közül azonban már egy sem aktív. Zenekaros és szólófellépései mellett Karafiáth Orsolyával is szokott játszani. A közeljövőben tervez egy gyerekelőadást, valamint egy kizárólag vokális lemezt.
A Takáts Eszter Beat Band legközelebb július 22-én lép fel a tatai Csillagpont fesztiválon, a hónap végén ott lesz a Művészetek Völgyében a kapolcsi Kaláka Versudvarban, augusztus 1-jén pedig a székesfehérvári Fezenen.

MTI

 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.