“Minden műfajban dolgoztam, amiben akartam” – DÉS LÁSZLÓ

Az életmű összkiadás-sorozata, készülő saját dallemez, koncertturné, január eleji születésnap. Minden jel arra mutatott, hogy Dés Lászlót meg kell kérdezni néhány dologról.

Összeszámoltad, hogy az összkiadás hány lemezt jelent?

– Pontosan nem, de jobb esetben, bármennyi is ez, nem a végleges szám. Feltehetően írok még zenéket, ily módon folyamatosan bővül. De azt hiszem, a jelenlegi állás huszonöt lemez körül van. Ennél azért jóval több lemezem jelent meg, de most összevontunk egy-két dolgot, például a kisebb filmzenés lemezek egyetlen nagy filmzene albumra kerültek. Persze ki lehetne adni még rengeteg mindent, csak állati nagy munka ezeket előszedni. Megtaláltuk az első filmzeném dalait 1981-ből, két szám is rajta is van a lemezen, ennek nagyon örülök.

Ez ekkora kutatómunka volt? Az ember azt gondolná, hogy előveszed a fiókból a master példányokat, aztán mehet a dolog.

– A Hungarotont kértem meg, hogy szedjék össze a dolgaimat. Amit lehetett, meg is találtak. De például van egy Trio Stendhal lemez, amelynek mind a két master példánya eltűnt a rádióban. Annak idején kérték, hogy vigyem be, ha interjúkhoz kellene zene. És hogy hagyjam ott, majd átmásolják, visszaadják… Ráadásul épp ez a lemez sosem jelent meg cd-n, csak kazettán, aztán eltűnt a kiadó.

Akkor mostantól a Tom-Tom adja ki az összes lemezedet?

– Nem, a Tom-Tom csak az összkiadást gondozza. Három kiadónál vannak a lemezeim, így amikor elfogy egy lemez mondjuk a Sonynál, akkor továbbra is az ő neve alatt fut az új kiadás, csak a sorozatba illeszkedve nyomják újra.

Trio Stendhal - Something happened lemezborító (1992)

Én megszámoltam, az állás most huszonhárom cd, négy dvd, négy kotta. Ha nagyon átlagárral számolok, és mondjuk szeretném a polcomon tudni az egész Dés-életművet, akkor ez minimum százezer forintba kerül.

– Jogos, amit most mondasz, én soha nem számoltam ki. Jó lenne kitalálni valami olyasmit, hogy aki egy-egy műfaj minden darabját egyszerre megveszi, az kapjon valami kedvezményt. Persze műfajonként külön dobozokban is lehetne árulni, de ez is pénzbe kerül. Ahogy most a lemezpiac áll, minden kiadó meggondolja, hogy mire mennyit áldoz. Viszont érdekes, hogy időnként a régi lemezek is elég nagy sikert tudnak aratni. Például a 2007-ben újra kiadott két régi színészlemez, az Átutazó és a Hallgass kicsit elég szépen fogyott, aminek nagyon örültem, mert ezek eddig csak bakeliten voltak kaphatóak, még a ’80-as években, tehát máig nem voltak hozzáférhetőek. És bízom a két, Olaszországban fölvett Trio Stendhal lemez sikerében, azok sem kaphatók tizenvalahány éve, és folyamatosan kapok visszajelzéseket arról, hogy szeretik és keresik. De visszatérve a kérdésre: egy termékenyebb prózaíró művei sem jönnének ki olcsóbban. Egy Esterházy vagy egy Krúdy összkiadás is súrolná ezt a határt, sőt… Nálam talán annyiban más a helyzet, hogy eléggé különböző műfajokban dolgozom, és nagyon kevés az olyan zeneszerető ember, aki ugyanúgy szereti a musicalt és a jazzt is, aki válogatás nélkül megvenné az összes lemezemet.

Te vagy az első, és egyelőre egyetlen az országban, akinek ilyen sorozata van.

– Kétségtelenül jó lenne, ha ez több szerzővel, előadóval megtörténne. Nyugat-Európában, Amerikában legalább negyven éve létezik ez a műfaj. Abban a pillanatban, ahogy elkezdett történelemmé válni a ’60-as, ’70-es évek beat- és rockzenéje, elkezdték piacra dobni az összkiadásokat, az addig nem kiadott felvételeket, akár rég megszűnt zenekarok esetében is. Nálunk nyilván a szokásos civakodás megy, hogy ez miért nincs, az miért nem működik… Az én pályám talán azért rendhagyóbb, mert sokféle műfajban dolgozom, jóval szélesebb a célközönségem.

Miért szeretted volna, hogy mindenképp létrejöjjön ez az összkiadás? Azon túl érdekel ez, hogy egyrészt értékmentés, másrészt jól néz ki a polcon az összes lemez, ugyanazzal a dizájnnal.

– Én azért hoztam létre ezeket a zenéket, hogy eljusson az emberekig. Baromi rossz érzés arra gondolni, hogy egy olyan dolog, ami jó volt, amit szerettek, aminek volt helye a magyar kulturális életben, mostanra teljesen elsüllyedt, csak azért, mert nem lehet hozzájutni. Úgyhogy most egy kicsit megnyugodtam, mert hamarosan tényleg minden jelentősebb munkám hozzáférhető lesz.

Stúdiómunka a '80-as évek közepén

Mindennek megtartottátok az eredeti hangzását?

– Igen, csak digitalizálták az anyagot. Egy csomó régi lemez még szalagon volt meg, ezeket feljavították, korszerűsítették a hangzást – persze megőrizve az eredetit -, és a mai kor követelményeinek megfelelően masterelték. Tartalmilag viszont vannak különbségek. Például az 1982-ben kiadott Supergroup lemezen volt két saját számom, mindkettőben játszottam is, de az egész lemezt a saját sorozatomba nemigen tudtam volna beilleszteni, így azt a két számot rátettük a második Dimenzió lemezre, az Avec plaisir-re. Ez emiatt eltér az eredeti bakelittől.

Mennyire vettél részt ebben a munkában?

– Nem nagyon volt rám szükség, a kiadó mindig eljuttatta nekem az elkészült anyagot. Otthon meghallgattam, és mindig mindent rendben találtam. Ugyanez volt a borítókkal is: az eredeti borítókat megőriztük, hiszen az kordokumentum. Mégis van egy közös dizájn; ha valaki fölteszi a polcra, akkor a gerincén látható, hogy ezek a lemezek összetartoznak. A műfajok különböző színekkel vannak jelölve. És minden borítóban van egy füzet, ami elég jól, a részletekre is kiterjedően leírja, hogy mikor adták ki, hol készült, kik a közreműködők, muzsikusok, hangmérnökök… És van egy hosszabb szöveg az anyagról. Ha valaki elolvassa ezeket, akkor teljes képet kap a pályámról, 1981-től – az első Dimenzió lemez megjelenésétől – kezdve.

Van olyan műfaj, amiben még nem dolgoztál, de szeretnél?

– Már nincs. Kortárs zenét adtam elő és írtam is, meg is jelent. Írtam és játszottam jazzt, dalokat, filmzenét, színházi zenét… Kétségtelen, magamnak még nem csináltam dallemezt, tavaly viszont írtam balettzenét.

Dés László (fotó: Nagy Edina)

Másképpen kell gondolkodni, amikor más-más műfajban komponálsz?

– Persze. Vegyünk két, őrületesen távoli műfajt: a dalt és a jazzt. A dal formailag nagyon szigorú műfaj, feszes dolog, minden taktus számít. Ha szerkezetileg nem jól van fölépítve, akkor nem működik. Akkor az egy nem-jó-dal. Figyelembe kell venni azt is, hogy majd szöveg kerül rá. Egy jazzdarabnál a témát kell megírnom, ami szintén egy feszes szerkezet, csak éppen bele kell kalkulálni az improvizációkat, a kisebb-nagyobb, éles, karakteres zenei váltásokat. Ott abban kell gondolkodni, hogy zeneileg kibontva, “kibeszélve”, merész szerkezeti váltásokkal is érvényes maradjon. Minden műfajnak más szempontjai vannak, és más a kifejezési mód is. A filmzenénél meg arra kell nagyon odafigyelni, hogy a zene a jeleneteket szolgálja.

Ez utóbbi mondatodat nyilván nem tudtad azonnal, az első pillanatban…

– Sok filmet néztem meg, filmzene-szemüvegen keresztül. Aztán munka közben jön rá az ember, hogy valami mitől működik és mitől nem. Amikor elkészül a nyersanyag, felöltöztetik a filmet. Az utómunka során rengeteget “csal” egy filmrendező (effektekkel, zörejekkel, vágással, zenével, trükkökkel), de egyszer csak megszólal a dolog, és egészen mást lehet látni, mint amit leforgatott. Ebben a csalássorozatban boldogan veszek részt, ha kreatív és inspiratív a rendező. Nyilván sokan azt gondolják, öreg róka vagyok, sok sikeres munkával a hátam mögött, velem nehéz dolgozni. Ez nem igaz. Nagyon lelkiismeretes vagyok, minden tekintetben, igyekszem a munkákat nagyon rendesen, a képességeimhez mérten maximálisan elvégezni. Nyitott vagyok, és amiben megegyezünk, azt próbálom megvalósítani. Olyan is volt, hogy megcsináltam, jónak tartottam, a rendező nem tartotta jónak, aztán mégis belátta, hogy működőképes. Vajnával volt egy vitám, én egész mást akartam A miniszter félrelép eleje főcímzenéjének, mint ő, de egy évvel később azt mondta, igazam volt, tényleg azt kellett volna. Amivel most indul, az sem rossz, de… Az ember megérzi, hogy mi a legjobb. Ugyanígy voltam és vagyok a színházi zenékkel is. A színházi zene nagyon tanulságos. Egyáltalán: a színház működését meg lehet tanulni, a dramaturgiát, hogy hol és miért kell zene. A színházi kísérőzene nagyon jó belépő ahhoz, hogy az ember eljusson a nagyobb, dramatikusabb zenei munkákhoz.

Magyar Dal Napja - Vígszínház (fotó: SzoFi)

Gondolom, rengetegen keresnek meg, hogy írjál filmzenét, musicalt, dalbetétet. Hogyan döntesz?

– Annyi forgatókönyvet és darabot elolvastam, hogy már van valami lövésem arról, hogy miből lehet kihozni valamit.

Mire mondasz nemet?

– Ami az ízlésemnek nem felel meg. Nagyon sok filmzenét visszamondtam az utóbbi években. (Aminek meg is lett a következménye, mert így lassan ki is kopok ebből a szakmából. De ez nem is baj, mert már csináltam eleget.) Most már csak barátilag dolgozom. Vagy ha olyan munkára kérnek föl, ami izgat, érdekes módon elsősorban nem is zeneileg – az csak külön ajándék. Ha elolvasok egy forgatókönyvet, az érdekel, hogy lehet-e belőle jó filmet csinálni. Persze jó forgatókönyvből is lehet rossz filmet csinálni, de rossz könyvből biztosan nem lesz jó film. Esély sincs rá. Bár, a fene tudja…! Voltak olyan filmek, amiket nem vállaltam el, mert nem tartottam elég jónak az alapanyagot, aztán mégis rettentő sikeresek és népszerűek lettek, és még szakmailag is elismerték őket.

Bánod?

– Dehogy bánom! Én már nem akarok egy újabb baromi sikeres dalt írni egy filmbe. Utoljára ilyen munkát 1996-ban vállaltam, ez volt A miniszter félrelép. Kíváncsi voltam, milyen egy profi producerrel dolgozni. Ezt a kíváncsiságomat ki is elégítettem. Nagy és macerás munka volt, mert a legnehezebb egy vígjátékhoz kísérőzenét írni. Nincs olyan, hogy vicces zene. Végül abszolváltam, a filmnek és a daloknak is sikere lett, cd-n is megjelent, aranylemez lett. 900 ezer ember vett rá jegyet. A Kalózokat 220 ezren látták, az már elég nagy sikernek számított. De azóta ilyet nem vállaltam. Koltai Robi egy-két filmjében dolgoztam, mert szeretem a Robit, meg minden filmjénél azt gondoltam, jó lesz, de nem egyenletes a színvonal, ami persze természetes, ez mindenkinél így van.

Biztosan van rengeteg kósza ötlet, dallam, amiket elvetsz, kidobsz a munka során. Ezek megmaradnak a fejedben?

– Persze. Hátha jó lesz valamire. És nagyon sok olyan kezdeményem, vagy teljesen megírt zeném van, amiről már nem is tudom, hogy hol van. Viszont érdekes, hogy hogyan jutnak eszembe visszamenőleg dolgok. Az egyik legjobban sikerült dalomat például 1984-ben egy Burns versre írtam egy nyíregyházi előadáshoz. Nagyon szerettem azt a dalt, de lement az előadás harmincszor, aztán vége lett, nem került elő többé. Sok évvel később eszembe jutott, és abból lett Kulka Jánosnak az Ez a hely című dal. Egy kicsit átformáltam, odaadtam Nemes Istvánnak, aki írt rá szöveget. Nem hagytam, hogy elsüllyedjen, és egy nagyon jó dal lett belőle. De jópár ilyen volt az életemben. A Brazília című számot a Vígszínháznak írtam, abból lett a Nagy utazás. Szeretem, ha a jó dolognak van saját sorsa.

Kulka János, Básti Juli, Dés László, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya - Férfi és Nő koncert (fotó: SzoFi)

A saját dalaid hogyan keverednek különböző filmekbe, darabokba? Gondolok itt konkrétan a Legyen úgy című dalra a Világszámból és a Bolhapiacra az Utcazene albumról, amelyek végül a Sose halunk meg színpadi verziójában is helyet kaptak.

– Egy szerzőnek joga van ahhoz, hogy a munkáit átírja, rakosgassa, lehetőleg úgy, hogy értelme is legyen, szülessen belőle valami más. A Sose halunk meg színpadi változatának esetében egy ravasz dolog történt, mert valóságos történetté vált egy régebbi dalom. A Világszám című filmbe írtam egy dalt, ami egyszerre szól ’56-ról és a szerelemről, az ősz és a természet metaforájával. Ha valakinek lövése nincs róla, hogy az ősz mit jelent, akkor ez egy szép, fájdalmas, szerelmes dal. Két évvel később mutattuk be Szolnokon a Sose halunk meg musicalváltozatát. Az átdolgozás során rengeteg olyan problémába ütköztünk, ami a film és a színház eszközeinek különbözőségéből fakadt. Például azt, hogy valaki egy ültő helyében megeszik tíz krémest, azt vágással, időugrással filmen meg lehet oldani, de színpadon elég nagy mutatvány… A film egyik kulcsjelenete, hogy Gyuszi bácsi egy lovaskocsin letolja a gatyáját egy lovasrendőr előtt, és utána hosszasan menekülnek. Ezt színpadon nem lehet megcsinálni. De akkor mi az, amiért jönnek a BM-esek, és elviszik a Gyuszi bácsit, megalázzák és megverik? Ez nagyon fontos momentum a darabban is. Mi legyen a bűne? Volt olyan verzió, hogy lopjanak biciklit, de hát akkoriban csak olyasvalaki lopott rendőrbiciklit, aki öngyilkos akart lenni. És akkor kitaláltam, hogy énekeljen egy tiltott dalt. Ez ’61-ben játszódik, legyen egy ’56-os dal. De milyen ’56-os dal? Hát két évvel ezelőtt én írtam egy ’56-os dalt! Tulajdonképpen egy 2004-es filmbe íródott tiltott dal bekerült már valódi tiltott dalként egy darabba. Abszolút indokolt volt. Szerintem ez az egyik legerősebb pillanata a darabnak, és nagyon jól működik. Az Utcazenéről a Bolhapiac pedig úgy kerül bele, hogy van egy piac jelenet, és Nemes István azt mondta, kellene egy piac-zene. És eszembe jutott, hogy én már írtam egy ilyet. Rusztikus, de ugyanakkor groteszk és ironikus a dallama. És azt gondoltam, hogy jól is énekelhető. Érdekes játéknak tartom egyébként, hogy egy teljesen más műfajból átemelt dal vajon működik-e egy másik közegben is. De persze nem az a jellemző, hogy valamikor kamaszkoromban írtam öt dalt, és most azt pakolgatom mindenhová…

Akárkinek tudnál dalt írni?

– Biztos, ha akarnék. De nem akarok. Valamit az ember csak összekalapálna bárkinek… Amikor négy ilyen színésznek írok, akik a Férfi és Nőben szerepelnek, az nagyon inspiráló. Négy olyan formátumú színész, akikre jó rágondolni, van valami képem, hogy ők milyenek, akár privátim is. Asszociációs felhők futnak az agyamban filmekből, színdarabokból. Nyilván tehetséges emberekkel jó dolgozni, nekik jó valamit csinálni.

Szoktad mondani, hogy ha koncertezel, nem tudsz írni, és ha írsz, nem tudsz sorozatosan játszani. Mostanában itt-ott felbukkansz, de jó rég nem láttam már önálló Dés jazzkoncertet. Ezek szerint írsz.

– Most kimaradt egy nagy idő, turnéztunk a Férfi és Nővel, foglalkoztam az összkiadással. És úgy döntöttem, hogy írok magamnak egy dallemezt, ez háttérbe szorított sok mindent, mert nem lehet mindent egyszerre. Időnként persze játszom; tavaly is, idén is volt az Operában egy projekt, ahol jazz-zenészek írtak balett etűdöket, és ebből egy izgalmas este kerekedett, most jöttem haza Szófiából, ahol Snétbergerrel koncerteztem, és most megyek Erdélybe Esterházyval egy kisebb turnéra, mindig van valami. És van több nagy tervem, ami a zeneszerzést illeti. De jazzt most nem írok. Megírtam a Metszeteket, az Utcazenét, egy ilyen lemezen hetekig-hónapokig dolgozom, míg összeáll az egész anyag. Most a dallemezzel vagyok elfoglalva. Amivel, ha jól sikerül – remélem -, koncertezni is szeretnék. Az az igazi, amikor élőben, közönségnek játszik az ember. Az egy más kérdés, hogy érdekel-e ez valakit, és hogy mennyire fogják szeretni. A Magyar Dal Napján énekeltem két dalt a Vígszínházban, a Férfi és Nő koncerten is van három dalom. Az ezekre érkezett reakciókból él bennem a remény, hogy nem hiábavaló, és talán ezt a lemezt is fogják szeretni.

forrás:
fidelio.hu


You might also like More from author