zene.ro Web analytics

Interjú Kalapács József rockénekessel

0 35

Fergeteges, másfél órás koncertet adott vasárnap este a Nagyzerindi Napokon Kalapács József és a Kalapács zenekar. Becslések szerint 450 fizető néző volt kíváncsi a Pokolgép-slágereket is álló műsorra.

A „Gép” exénekesével, az Omen, a Hard és a Kalapács együttesek alapítójával, a rockénekes és musicalszínész Kalapács Józseffel a koncert előtt beszélgettünk.

 

– Ez a sosem lanyhuló érdeklődés Kalapács Józsefnek, vagy a Pokolgép-műsornak szól?

– Valamennyire összefügg a kettő. Nyilván nem tagadom le a pokolgépes múltamat, de én ugyanaz maradtam, s a Kalapáccsal is ugyanazt az irányt folytatom.

– Gondolom, hogy nem zavaró, ha sokan még most is összemossák a Pokolgéppel Kalapács József nevét?

– Annyira nem. Tényleg sokan – legalábbis Magyarországon – még mindig azt hiszik, hogy én vagyok a Pokolgép énekese, holott húsz éve kiváltam az együttesből. Ez inkább a Pokolgép mostani tagjainak lehet zavaró, főleg, hogy mióta elmentem, már a második énekesét „ropogtatja” a zenekar. Engem legfeljebb annyira zavar, hogy szeretném, ha ennek az együttesemnek a produktumait ugyanolyan érdeklődéssel követnék, mert szerintem ugyanolyan figyelemre méltók, mint a korábbi időszakaim.

– Éppen egy beszélgetésbe csöppentem bele, s azt mondtad, hogy Magyarországon ismét felívelt a heavy metal…

– Az 1990-es évek közepéről beszéltünk, amikor mindegy volt egy rockkocsmában, hogy ki játszik, csak ismerje a dalt a közönség. Olyan érdektelenség övezte az élő rockzenét, hogy csak a techno, a rave ment, és maximum otthon hallgatták a fiatalok – néhányan – a rockzenét. A kilencvenes évek vége felé történt az élőzene-fellendülés, ami hál’ istennek azóta is tart.

– Az elfordulás minek volt betudható? Talán annak, hogy néhány év telt csak el a rendszerváltás óta, és betörtek a nyugati divatzenék, amelyekhez addig nem jutottunk hozzá? Vagy megváltozott a fiatalok ízlése?

– Sosem elemezgettem ezt ennyire mélyen, mert számomra nem volt szünet. Abban az érdektelen időszakban is az Omennel megtartottuk az évi harminc, negyven, vagy hatvan koncertet, legfeljebb jóval kevesebb néző előtt. Biztos, hogy számít a divat. A Pokolgép hatalmas népszerűsége is jóval nagyobb volt, mint amit a metal-rajongók tábora indokolt volna. Ez a műfaj rétegzene – szerencsére elég széles rétegé –, de a Pokolgép fénykorában mindenki jött a koncertekre, ami azt jelentette, hogy akkor divatos volt a zenekar. Ma is a Tankcsapda-koncertre nemcsak a rockerek, a rajongók járnak, hanem mások is, akik, lehet, hogy amúgy diszkózni szoktak, de most divatos a Tankcsapda.

– 1989 előtt lázadást, dacot jelentett az, hogy valaki Pokolgépet, Ossiant, vagy egyáltalán heavy metalt hallgatott. Ma milyen üzenete lehet ennek a műfajnak?

– Minden korban van lázadás. Idősebbek lettünk, és lehet, hogy tartalmilag más ez a lázongás, mint a húsz évvel ezelőtti Pokolgép-dalokban, de attól még lázadás. Talán bölcsebb, higgadtabb, nyugodtabb vagyok valamivel, és talán igyekszem a saját koromnak megfelelően lázadni, talán intellektuális fejlődésen is átment az ember ennyi idő alatt. Nyilván nem akarok senkinek se a torkán lenyomni mindenféle nevelő, okító szózatot, de valamiképpen az én világképemet jelenítik meg a dalok, hogy mi az, ami engem zavar, vagy kevésbé bosszant. Ezek nyilván nemcsak a dalokban, hanem a színpadi viselkedésemben és a konferálásaimban is megjelennek.

– A rockénekesi vagy a színészi pálya kedvesebb?

– Nem lehet a kettőt egymáshoz mérni. Igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy leehetőség szerint ne ütközzenek a színházi programok a rock and rollal. Nem hagynám a rockot a színházért, színházat pedig annyit játszok, amennyit ad nekem a sors ajándékba. Nem túl sokat, mert ha a színészetből kellene fenntartanom magam, akkor elég nagy bajban lennék. Tizenöt-tizenhét éve szerepelek a Madách Színházban, de csak egy darabban, a Macskákban, januártól meg játszani fogok a Szolnoki Szigligeti Színházban, de szintén csak egy előadásban a Jézus Krisztus szupersztárban alakítom majd Simont. Ezenkívül nyári szabadtéri oratóriumokban szerepelek együtt Varga Miklóssal, Nagy Feróval, Vikidál Gyulával, Sasvári Sándorral vagy Makrai Pállal, illetve a Nyíregyházi Mandala Dalszínházzal szoktam főleg augusztusban az István a király rockoperában és az Egri csillagokban játszani. Ezzel össze tudom egyeztetni az évi hatvan-hetven Kalapács-koncertet.

– Térjünk vissza a rockszínpadra: új lemez lesz-e idén?

– Új lemez csak jövőre, új kiadvány viszont még idén. Októberben jelenik meg a díszdobozos jubileumi kiadvány, lévén, hogy tízéves a Kalapács zenekar. Idén ebből jubileumból fakadóan már megjelentettünk egy válogatás-albumot, amin van egy plusz dal is, a címadó, a Dühös nemzedék. Ebben a Díszdobozban lesz az első Kalapács-album, amit nem a Kalapács zenekar játszott fel, hanem az Ossian legénysége, és a régi, stúdióalbumokon meg nem jelent Pokolgép-dalok gyűjteménye. Ezt az első „merényletet” azóta felvette a Kalapács együttes is, benne lesz a Díszdobozban, ezenkívül van hat rögzített Kalapács-koncert, amiből készítünk koncert DVD-gyűjteményt, illetve koncertalbumot.

– Említetted, hogy feletted is elszálltak az évek. Hogy tartod kondiban magad?

– Whisky, sör… Na, komolyan: igyekszem nem elhagyni magam. Nem járok konditerembe, pedig szükség lenne rá, mert néha érzem, hogy renyhe vagyok. A reggeli felkelés már nem úgy megy, mint tizenöt évesen, hogy felpattanok, hanem rá kell beszélnem magam, hogy felpattanjak… Alapvetően a fejben dől el az ilyesmi: aktívnak, agilisnak kell lenni, s ha arról van szó, hogy kimozdulj, akkor ne arra gondolj, hogy a francba, inkább heverek még egy kicsit a tévé előtt. Egyébként nagyon keveset nézek tévét, és ezt javaslom mindenkinek. Úgysincs benne heavy metal. Rádiót se nagyon hallgatok, majd ha lesz rockrádió…

– Nagyon jól elbeszélgettél a koncert előtt a rajongókkal, akiknek egy részét már ismerted. Sok barátod van a határon túl?

– Haver van százezer, de igazán közeli barát kevés. De abból otthon sincs sok. Ismerős sok van, főleg Székelyudvarhely környékén, de amiatt, mert ott fordultunk meg a legtöbbször.

nyugatijelen.com

Akár ez is tetszhet A szerző további művei

Comentários no Facebook