Scroll to Top

Ilyen még nem volt: formabontó előadással robban a közönség elé Jónás Vera

By Emil / Published on szerda, 14 jún 2017 22:49 DU. / No Comments / 20 views

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja

Alig zárult le a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató produkciója – ahol a Jónás Vera Experiment formáció a döntőig menetelt – a fiatal énekesnő és csapata máris egy újabb, minden korábbinál nagyobb dobásra készül. Június 19-én a Müpában egy olyan különleges koncerttel lépnek színpadra, amely szó szerint új dimenzióba helyezi az együttes eddigi, sokak által már jól ismert és szeretett dalait. Az énekesnő többek között arról is beszélt, miért fog meghökkeni az, aki egy hagyományos Jónás Vera Experiment produkcióra készül.

 

  • Csupán néhány nap van a koncertig. A kulisszák mögött az egekbe szökött már az adrenalin?
  • Az utolsó próbák gőzerővel folynak, a végső simítások őrületes tempót diktálnak. A felkészülést nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Egymás után pattannak ki a fejünkből még most is a jobbnál jobb ötletek, gondolatok, hogy mivel lehetne még jobban felturbózni a koncertet. Ismerve magunkat ez a fellépés előtti utolsó percekig így lesz. Szerencsére fantasztikusan felkészült, profi háttércsapattal dolgozunk, akik rugalmasan alkalmazkodnak a változásokhoz, nem ismernek lehetetlent és mindent megoldanak.  

 

  • Milyen extrákkal várjátok a közönséget?
  • Nem sokat mondhatok, mert oda lenne a meglepetés. Mivel a koncerten bársonyszékekben ülő közönség előtt játszunk, ehhez illő világot készülünk teremteni. Rendkívül izgalmas akusztikai és vizuális effektekkel tűzdeltük tele a koncertet. Különböző színpadi elemek fognak kiemelkedni, illetve lesüllyedni az előadói térben, és speciális tüll vászon segíti majd, hogy a képi vetítés is fokozza a nézői élményt. Dinamizmus, folytonos mozgás jellemzi az egész produkciót. Játék a színekkel, formákkal, hangokkal. A célunk az, hogy felborzoljuk az érzékeket, elvarázsoljuk, és egy különleges utazásra repítsük a koncertre érkezőket. Dalaink ebben a közegben fognak újjászületni és talán sokaknak új értelmet is nyerni.

 

  • A közelmúltban sem unatkoztatok. A sajtó és a közönség visszajelzések szerint energiabombaként robbantatok a Nagy-Szín-Pad produkciójában. Te magad, hogy értékeled a szerepléseteket?

 

  • Óriási eredménynek tartom, hogy bejutottunk a döntőbe. Ezt akartuk elérni, ez a cél lebegett végig a szemünk előtt. Hiú ábrándjaink nem voltak, tudtuk, hogy nem nyerhetjük meg a tehetségmutató versenyt, a mi műfajunk rétegzenének számít, ezért is nagy dolog, hogy ilyen sokan szavaztak ránk. A fellépés hangulata egészen különleges volt, tomboltak az energiák, a maximumot hoztuk ki magunkból. Az ilyen éles helyzetek nagyon inspirálnak, felspannolnak. Ez egyébként az egész együttesre igaz. A fellépés előtt a feszültség a tetőfokon volt, de ahogy elkezdődött a koncert, mindannyian a zenére koncentráltunk, egymásra hangolódtunk és átadtuk magunkat a buli sodrásának.

 

  • A következő hónapokban hol találkozhat veletek a közönség?
  • Főleg fesztiválokon játszunk a nyáron. Ott leszünk például a Volton, a Fishingen, a Campuson, Kapolcson és a Szigeten is. Budapesten július közepén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszunk.

 

  • A fesztiválok és koncertek mellett mit tartogat még számodra a nyár? Jut idő a pihenésre is?
  • Most úgy tűnik lesz nagyjából öt napom, hogy elszökjek nyaralni, jól esik ilyenkor egy kis csend.

 

Jónás Vera: magyar énekes-dalszerző, a Jónás Vera Experiment alapítója és frontembere

 

Jónás Vera 2012-ben szerzett dalszerzői diplomát a London Centre of Contemporary Music-ban. Beválasztották az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által támogatott OneBeat programba. Részt vett egy kéthetes workshopon Floridában, majd turnézott az Egyesült Államok keleti partvidékén. Londonban zenekart alapított Vera Jonas Pyjama Sessions, majd 2011-ben Budapesten Jónás Vera Experiment néven.

 

A fiatal énekesnő sikereire az Előadóművészi Jogvédő Iroda elismeréssel tekint, és büszke arra, hogy a tagjai sorában tudhatja.

 

Comentários no Facebook