zene.ro Web analytics

“A hangom sok lehetőséget rejt még magában.”

0 25

A korábban a Jazz + Azból és a Cotton Club Singersből, majd saját jazzegyütteséből ismert Kozma Orsi harmadik szólóalbumát készíti el az Ákossal és popelőadók sorával dolgozó Szakos Krisztiánnal. Két új dalt és két remixet elsőként itt a Quarton lehet meghallgatni, interjúnkban pedig szó esik arról, milyen lehetőségei vannak egy alternatív és mainstream határán egyensúlyozó előadónak, elmondják, miért nem menő már a hajlítgatós éneklés és szóba kerül Ákos, Geszti Péter és Fluor Tomi is.

Közösen dolgoztok egy új albumon, ami a megfogalmazásotok szerint “egy modern poplemez lesz”. Lehet még bármi egyebet tudni erről az együttműködésről?

Kozma Orsi: Korábban már megjelent két közös lemezünk, ennek folytatásának szánjuk az új anyagot. Egyelőre két dal és ezeknek remixei készültek el, amely így egy mini ep-nek felel meg. Magáról az egész nagylemezről még nem beszélhetek, mert Krisztián kitalálta, hogy Robyn után szabadon mi is apránként adagoljuk a számainkat. Elsőként a Szupererő, valamint a Csillagfénycímű dalok hallgathatók meg. Emellett két remix készült még el, melyek közül az egyiket a Neóból ismert Milkovics Mátyás készítette, a másik pedig inkább egy újragondolás, melyet a Quartetemmel csináltam kicsit jazzes felfogásban. Szórakoztató popzenét szeretnénk csinálni, olyat, amilyet mi szívesen hallanánk a rádióban.

Robyn a zenében is inspirációt jelentett, vagy csak a lemezmegjelenés útján követitek?

KO: Szeretjük Robynt, de igazából mi arra törekszünk, hogy ne nyúljunk közvetlenül senkitől.

Szakos Krisztián: Nekem nagyon megtetszett, hogy kis csokrokban kínálta az új dalait, okozva ezzel némi frissességet, valamit fenntartotta az érdeklődést a következő kiadványig. Mi azt gondoljuk, manapság 45 perces albumban gondolkodni luxus, hiszen a zenehallgatók zöme húsz percnél több időt nem bír rááldozni zenére, úgyis belecsörren egy telefon, vagy közbejön valami fontos dolog. Négy dal esetében egyszerűbb felébreszteni a kíváncsiságot.

Tehát már ti sem hisztek a hagyományos album formátumban?

SZK: Nagylemezt eladni a mi zenénkkel gyakorlatilag lehetetlen, innentől kezdve csak költség, és vesződés van vele: gyártás, promóció stb. Aki szerintem kíváncsi és aktív zenehallgató, az nyilván a laptopján/okostelefonján egy gombnyomással eléri azokat a fórumokat, ahol új zenéket találhat. Ha belebotlik a mi új zenénkbe, az nagyon jó, de nem áltatjuk magunkat, hiszen tudjuk, hogy naponta több ezer új zeneszám jelenik meg a világon, ezzel pedig elég nehéz versenyezni.

Szupererő by Orsi Kozma

Csillagfény by Orsi Kozma

Szupererő (IO Version) by Orsi Kozma

Csillagfény (KOQ Version) by Orsi Kozma

Mi volt a fő zenei elképzelésetek ezzel a lemezzel?

SZK: Alapvetően az egyszerűségre törekedtünk, érthető, mégis izgalmas, modern zenét szerettünk volna alkotni. Továbbra is magyar nyelven énekel Orsi, ám érettebb, konkrétabb dalok születtek. Orsi úgy énekelt, mint még soha: nem cizellálta és profiskodta túl, megjegyzem, szerintem már nem is menő a hajlítgatós éneklés.

KO: Tegyük hozzá, hogy rám nem jellemző egyébként sem a túl cirádás éneklési stílus, nekünk ez nem tetszik. Nekem mostanában az egyenes éneklés a mániám: semmi hajlítgatás, semmi vibrátó, csak minél letisztultabb éneklés. Ez a jazzben kicsit máshogy működik, mert ott megvannak azok a frazírok, amiket illendő használni, de ott sem azokra a figurákra törekszem mindenáron. A mondanivaló a lényeg, nem pedig a körítés. A két dal közül egyébként az egyik a késői nyolcvanas évek világát idézi, a másik pedig abszolút táncolható popzene. Néha Krisztián elvetette a sulykot a hangszerelésben, és kezdte túldíszíteni a dalokat, úgyhogy vissza kellett fogni. Az volt az elképzelésünk, hogy inkább kevesebb kütyü szólaljon meg, de az acélosan.

Figyelitek a zenei trendeket, esetleg be is épül a zenétekbe ebből valami?

SZK: Amikor Orsival újból elkezdtünk dolgozni, rengeteg zenét hallgattunk végig. El akartuk dönteni, mit nem szeretnénk. Aztán, észrevettük, hogy mindig azok a dalok tetszenek, amiben csak egy dob volt, egy szinti meg egy basszus, meg persze az ének. Meg talán egy gitár. Persze, mi ennél valamivel sűrűbb zenét csináltunk, de azért egy szép jelzővel élve “bunkósodott” a zenénk. Ránk amúgy is jellemző volt, hogy könnyűzenén belül túl harsányak és “fogfúrósak” vagyunk, ezáltal a rádióknál mindig kiütöttük a biztosítékot.

Mindegyiknél? A Petőfiben azért simán lemennek hasonló zenék.

SZK: Pont a minap beszéltük, hogy csak azért, mert nem rágógumi popzenét csinálunk, egyből alternatív lesz a zenénk itthon. Én mindig ez ellen hadakoztam, nem akartam “alter” lenni, de ki kell mondani, hogy lehet, hogy a mi zenénk mégis abba tartozik bele, amit az MR2 játszik. Azoktól a laikus zenehallgatóktól, akik nem szakmabeliek, rendszeresen megkapjuk, hogy “ez nagyon jó, csak olyan alteros”.

KO: Egyébként én írtam annak idején a Petőfinek egy levelet, hogy ha már kint vagyok a honlapjukon az előadóik között, akkor miért nem hallok a rádióban egy Kozma Orsi-dalt sem. Ezután végül elkezdték játszani egy számomat, de ez az eat me!-féle Sunday Girl volt, ami ugyebár egy Blondie-feldolgozás, de ezzel ők úgy érezték, hogy le is tudták a dolgot.

SZK: Még annyit erről, hogy az a tapasztalatunk, csak azokat az előadókat hívják meg fellépni nagy számban, akiknek van ismert daluk. Viszont ismert dala csak úgy lehet valakinek, ha a rádiók folyamatosan játsszák. Beszélhetnek a szakemberek bármit arról, hogy ez nem így van, mi úgy látjuk, ma Magyarországon csak a rádiókon, és a kereskedelmi tévéken át vezet az út a széles körű ismertséghez. Semmi sem mutatja jobban, mint azoknak a tehetségkutatóknak a szereplői, akik boldogan ellődörögnek egy darabig a szakmában, holott hiányzik nekik jó pár alapvető lépcsőfok.

Az nem zavaró esetleg, hogy a közönség igen nagy része Orsira inkább döntően jazz- vagy swingénekesnőként tekint?

KO: Ez nagyon érdekes, hiszen én nagyon sokáig popénekesnő voltam. Még vokalistaként csupa pop-rock produkcióban vettem részt, Koncz Zsuzsától Balázs Fecón át a Kimnowakig vagy a Tereskováig. Sőt, a Jazz + Az is egy popegyüttes volt, noha a név sokakat megtéveszthetett. Aztán amikor megkeresett a Cotton Club Singers vezetője, László Boldizsár, dobtam egy hátast, mert sose gondoltam volna, hogy swinget fogok énekelni. De ők annyira hittek bennem, és jól is éreztem magam a próbafelvételek közben, hogy igent mondtam. Nagyon hálás vagyok a Cotton Club Singersnek, mert az ott eltöltött hat év alatt rengeteget fejlődött a hangom, mezzoszopránból szopránná tornásztam fel magam, nem is beszélve a színpadi rutinról, amit adott. Valamint kiderült, hogy van egy olyan oldalam is, ami szereti a jazzt és alkalmas is vagyok rá. Amikor kiváltam az együttesből, akkor fogadtam meg, hogyha valaha közöm lesz még a jazzhez, akkor azt még komolyabban fogom csinálni, és tulajdonképpen így jött létre a Kozma Orsi Quartet, Cseke Gáborral, Hárs Viktorral és Pusztai Csabával, aki a mai magyar jazzélet kimagasló alakjai. Szóval ebbe az egészbe belecsöppentem, hiszen jazztanszakot sem végeztem, igazából magamtól tanultam meg ezt a műfajt. Engem már elég sok mindenbe beskatulyáztak, viszont szerintem van annyira karakteres hangom, hogy hiteles tudjak lenni bármilyen műfajban. A habitusom, a hangom sok lehetőséget rejt még magában.

Az eat me!-ben is énekeltél, lemezetek is jelent meg, azóta viszont mégis kiléptél. Mi történt?

KO: Ez egy nagyon fájó pont az életemben. Az eat me!-nek öt évig voltam a tagja és nagyon jó zenét csináltunk együtt. Volt is egy kezdeti felívelése az együttesnek, így játszottunk a Morcheeba és a Nouvelle Vague előtt is, de aztán megtorpantunk. Vagy amiatt, mert nem volt megfelelő menedzsment, vagy nem tudom miért, de kevés emberhez jutott el az eat me! munkássága, én pedig belefáradtam abba, hogy hiába jók a dalok és jó a zenekar, nem történik semmi. Egy éve már folyamatosan próbáltam kiszállni a zenekarból, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, mert szeretem a srácokat és, mert hátha majd most… Ám amikor a billentyűs írt egy emailt, hogy kilép, akkor felbátorodtam és én is kiléptem. Ők azóta is tolják, billentyűst már találtak, énekest tudtommal még nem, de kívánom nekik, hogy tudják folytatni.

Akkor most a szólólemezen és a Kozma Orsi Quarteten kívül másban nem is dolgozol?

KO: Nem, ez a kettő most nekem bőven elég. Ha érkezik a jövőben bármiféle megkeresés, hogy vendégeskedjek valami produkcióban, azt örömmel megcsinálom, de komolyabban más mellett most nem hiszem, hogy el tudnék köteleződni.

Felléptél idén a Sziget Nagyszínpadán is a Gesztivál keretében…

KO: Igen, de ha bárki azt várja, hogy én is beállok a sorba és szidni fogom Geszti Pétert, az csalódni fog. Úton-útfélen ebbe botlok, hogy mindenki Pétert szapulja, én viszont dolgoztam vele pár évig és pontosan tudom, milyen ember. Tény és való, hogy alaposan megosztja a magyar közvéleményt, de én csak jót tudok róla mondani, az irigységgel pedig nem tudok mit kezdeni. Érdekes egyébként, hogy amikor olvastam beszámolókat a Gesztiválról, ott sem magukat az együtteseket vagy a produkciót szidták, hanem magát Gesztit. Például a Jazz + Az produkcióját békén hagyták. Nekem pedig nagyon jó érzés volt ott lenni, nem minden nap lép fel az ember ekkora színpadon. Olyan volt az egész, mintha tegnap váltunk volna el egymástól a többiekkel, és büszkén vállalom az életemnek ezt a részét.

Az utóbbi időben a legtöbb, zenészekkel készített interjúban elhangzott a “nem akarok folyton panaszkodni, de” kezdetű mondat. Ti is pesszimisták vagytok?

KO: Tény, hogy nem könnyű. Ma már a kiadók nemcsak a lemezeladás után kérik el a jogdíjhányadukat, hanem a zenekari gázsiból is, valamit a klipek játszásából is. Egy előadó minden szinten le van húzva.

SZK: Alapvetően probléma, hogy megszűnőben van az úgynevezett zeneipar. Itthon végképp, de ez a jelenség az egész világot sújtja. Pedig tíz évvel ezelőtt még csodásan mentek a dolgok. Azóta beragadt egy rossz modell, és az pörög körbe-körbe. Pedig szerintem volna fizetőképes kereslet a zenére is, ám a jónép inkább olcsó celebek által írt könyveket vásárol, pedig egy cd még kicsivel olcsóbb is. Elterjedt az a nézet, hogy a zene csak úgy kinő a fűből. A torrent például bennünket az Orsival nem befolyásol, úgyhogy nem lehet ránk fogni, hogy a nagy lemezaladásokat a torrent miatt bukjuk. Viszont én láttam tavaly híres magyar énekes torrentparáját, érintett is, és azért ez már nem mindegy. Elhal az iparág az ipar alól: pedig nagyon felfejlődtek az itthoni produkciók. Jó magyar együttesek vannak, jók a klipek, az imidzsek, szóval minden készen állna a sikerhez.

KO: A kicsit borús zenei helyzet ellenére mi nagyon bizakodóak vagyunk. Nagy odaadással készültek a dalok, igyekeztünk nem öncélúan hozzáállni a dologhoz, ugyanakkor azt is szeretnénk, ha sok emberhez eljutnának ezek a számok.

Az előbb már említettétek a tévés tehetségkutatókat, ez a jelenség mennyiben érint benneteket?

KO: Nem hiszem, hogy foglalkoznunk kell ezzel.

SZK: Szeptemberben indul az RTL-en egy újabb műsor, X2 néven. Annyira bejött az első, hogy fel lehet készülni, ez most milyen lesz. Megint minden erről fog szólni, nagy hatékonysággal be fognak iktatni a köztudatba egy csomó új előadót. Még jobban telítődni fog az amúgy sem kicsi “szakma”. Emellett félő, hogy az igénytelenségi mérce ismét lejjebb csúszik, és olyan dúlás lesz majd az agyakban, hogy márciusra csak az Iminimi Szeminimi megy majd a rádióban, figyeljétek meg.

Ha már itt tartunk, sokat dobtak a kereskedelmi tévék Fluor Tomi népszerűségén is, és az ő zenéit szerző Pixa nagyon elismerően nyilatkozott rólad.

SZK: Igen, dolgozunk is együtt, Pixa zseniális. A közös pont kettőnkben egyébként annyi, hogy zenei produktumot hozunk létre, más nem igazán egyezik bennünk. Ő és a produkciók, melyekben részt vesz, alulról jönnek. Mindent egy kis csapat csinál, egyszerűbb körülmények között készítik a dolgaikat, ám egy nagyon professzionális, jól eltalált új struktúra az övéké. Én pedig fentről jövök, egy teljesen másik világból és nagyon megtetszett, ahogy dolgoznak. Ők egy nagyon kreatív csapat, és tőlük bármi jön ki, az működni fog, függetlenül attól, hogy ez most nekünk tetszik vagy sem. Nyilván nem leszek túl népszerű ezzel a mondatommal, de Pixa, Fluor, SP, ők mind most mutatják meg a berögzült magyar zeneiparnak, hogy ez az egész hogyan is kéne, hogy menjen.

Ahogy az előbb Orsi beszélt róla, hogy dolgozott egy a közönséget megosztó emberrel, te is szoros munkakapcsolatban vagy egy másikkal, Ákos személyében.

SZK: Közös mindkettőjükben, hogy nagyon sikeresek, és ezért cseszegetik őket – a siker irigységet szül, ezt megfigyeltem már sokszor. Az egyiket zsidózzák, a másikat nácizzák, ám nagyjából ugyanabból a koraszakból érkező, sikeres emberekről van szó. Minden ízlés kérdése, mert hiába nem tetszik esetleg nekem, amit a Geszti csinál, azt nem lehet elvitatni, hogy nagyon tud bánni a magyar nyelvvel, és stílusos. Ákos tök ugyanez. Mint minden karakteres ember, ő is általában megosztó személyiség. Sokan nem szimpatizálnak vele. Ám ennél sokkal többen évek óta rajonganak érte, a tenyerén hordja a nagyszámú közönsége. Azt tudom mondani, tessék utánuk csinálni.

Amióta utoljára ti ketten együtt dolgoztatok, több év is eltelt. Változott emiatt bármi is?

KO: Krisz stúdiója új helyre költözött, szerzett új kütyüket. Észrevehető, hogy mindketten sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban, így érdekes volt látni, mennyire változik velünk a zenénk is. Elsőként például egy Nine Inch Nails-feldolgozást vettünk fel, The Great Destroyer címmel. Egy korábbi Müpá-s koncertemen játszottuk már ezt a dalt, és azóta szerettem volna, hogy stúdióban is elkészüljön.

SZK: Én konkrétan halálra izgultam magamat a dal fogadtatásán, pedig elég sok zene jelenik meg a kezeim közül. Ezt mégis annyira a magunkénak éreztem, hogy rettegtem az első közönségreakciótól.

Tényleg befolyásolnak a kommentek benneteket?

SZK: Én gyűlölöm őket, ám mégis nyughatatlanul várom az első hármat. A többi az már általában torzítós.

KO: Egyébként ezzel a NIN-feldolgozással még azokat is megleptük, akik tényleg fanyalgók. Nekem kicsit elégtétel volt, hogy sokan azt se nézték ki belőlem, hogy egyáltalán ismerem a Nine Inch Nailst.

Ennyire fontos alapélmény mindkettőtöknek a Nine Inch Nails?

SZK: Igen, mindkét pesti koncerten ott voltunk, és a Szigeten Ákos és Gerendai Károly jóvoltából bemehettünk a buli előtt a backstage-be.

KO: És Krisztián együtt pisilt Trent Reznorral! Még meg is szólította, hogy “Hi Trent!”, ő meg visszaköszönt. [nevet]

SZK: Igen, ez így volt. Én tényleg sokat kaptam a Nine Inch Nailstől, megtaláltam benne a technika és a speckó lelkület tökéletes egységét, és mivel alapvetően rajongó típus vagyok, nekem Trent Reznor a posztersztárom. Amikor megkapta az Oscart, szabályosan meghatódtam.

Van még ehhez hasonló közös inspiráció?

KO: Nagyon kell ezekkel vigyázni, mert ha az ember nagyon sokat hallgat valamit, akkor az beivódik észrevétlenül és olyan, mintha lenyúlná. Manapság ugyanis minden a hangzásról szól. Például nagyon tetszett Katy Perry ET című számának egy dubstep remixe, ami majdnem híresebb lett, mint az eredeti, és Krisszel napokig hallgattuk.

SZK: Nagyon vonzó volt, akartam olyat csinálni, de még időben felemeltem az ujjam, és azt mondtam: a dubstep egy hónap múlva gáz lesz. Nem akarok lejárt szavatosságú zenét készíteni. Most minden nagyon technicista, ez a jövő.

KO: A mi lemezünkön reméljük, nem esünk abba a hibába, hogy feltétlenül 2011-es hangzású zenét akarunk csinálni. Igyekszünk időtálló muzsikát alkotni.

quart.hu

Akár ez is tetszhet A szerző további művei

Comentários no Facebook