zene.ro Web analytics

„Közösen rúgjunk ki a hámból˝ – Magna Cum Laude

0 103
A Magna Cum Laude idei karácsonyi koncertje december 28-án lesz a Syma csarnokban. A tavalyihoz hasonlóan a fiúk idén is készülnek egy kis pálinkázással megfűszerezett dínomdánommal, illetve egyéb finomságok sem maradhatnak ki a tarsolyból. Hogy mire is számíthattok pontosan, azt megtudhatjátok a zenekar frontemberétől, Mező Misitől. Mi ott leszünk!
– Mivel készültök, mire számíthatunk?

– Koncert szempontjából nem átlagos, kb. 2 órás komoly muzsikálással készülünk, koncert előtt, után tartalmas közös mulatozással. Számítunk minden barátunkra, partnerünkre, hogy közösen rúgjunk ki a hámból, ránk fér egy ilyen feszes, dolgos év után.

– A dátumon túl mennyiben lesz karácsonyi a buli?

– A Magna-rajongótábort már egy ideje Magna Családként is aposztrofáljuk. Ez már a 4. Magna Karácsony, és mindig pont úgy sikerül, mint egy igazi közös ünnep az egész évben hűséges rajongókkal, barátokkal. Zenekarként a dalokra koncentrálunk, de azokon túl is tervezünk meglepetéseket, nyereményeket, sőt még egy karácsonyfát is, amit a Magna Club tagjaival közösen díszítünk majd fel, és talán olyanoknak is sikerül ünnepi hangulatot varázsolnunk, akiknek nem vagy nem olyan lenne az ünnep.

– Milyen számokból fogtok válogatni? Várható esetleg meglepetés, új szám?

– A slágerek mellett lesz vadonatúj dalunk is, amely a buli napjáig reményeink szerint sokak új kedvence lehet, illetve jó néhány olyan, amit nem vagy nagyon ritkán hallhatnak a sokat próbált rajongók is. Lesz unplugged betét is a hagyományos pop-rock hangzás mellett, amelyekben majd ezen az estén billentyűvel és harmonikával is kiegészülünk. Mint már mondhatni, hagyományosan, idén is elfogadta meghívásunkat egy rock-legenda, Pataky Attila, akivel a rá jellemző lehengerlő lendülettel közösen adunk majd elő Magna- és Edda-dalokat.

– Készültök különleges látványelemekkel?

– A meglepetéseket és a hatásokat azért titokban tartanánk, de például igen hatásos lesz majd a nagyszínpad akusztikus koncerthelyszínné alakulása pár dal erejéig, majd vissza a nagy buliba, persze sok lámpával, vetítéssel, hangerővel!

– Ahogy hallottam, a koncert „vidéki hangulatú, családias mulatság“ lesz. Ezek szerint idén is sem halunk szomjan…?

– A tavaly már hatalmas sikerű eseményt gondoltuk idén tovább, csak nagyobb, szebb helyen, a Syma csarnokban. A klasszikus kaja-pia-mulatozáshoz segítségül hívunk némi hurkát, kolbászt, toroskáposztát és pálinkastandot. Akár 17 órától lehet majd a ház oldalához erősített sátorban beszerezni a finomságokat, és cigányzenekari kíséret mellett hangolódni az estére, vagy akár a közös fánk díszítésén fáradozni. Hogy teljes legyen a program, és melegen tartsuk a táncos lábakat, a Magna-koncert után Radnai Péter barátunk azonnal belevág a legnagyobb slágereket felvonultató diszkójába.

– Nektek mi a kedvencetek a felsorolt finomságok közül?

– Alapvetően vidéki srácok vagyunk. Imádunk enni, inni, nagyokat mulatni. Ha igazán éhes a csapat, egy-egy fellépés előtt vagy után elképesztő mennyiségű élelmiszer el tud tűnni. A pálinkakérdésben szinte bármi jöhet, ami igazi, eredeti, minőségi termék, bár néha kínálnak bennünket körömlakklemosóval is…

– Szerintetek mennyiben más a fővárosban zenélni, mint vidéken?

– Immár pár éve kötelező jelleggel tartunk 1 vagy 2 saját kivitelezésű, nagy fővárosi koncertet. Bizony ezek a legnagyobbak, és a számunkra is igazán mérföldkövek. Szerencsére az ország bármely részén komoly eseménynek számít már egy Magna- koncert, és a közönség szeretetében fürdőzhetünk, amiért roppant hálásak vagyunk. A legnagyobb slágerek, a Vidéki sanzon, a Színezd újra még mindig igazi népkedvencek, de tavaly és idén nyáron a Pálinka dalt szinte egységesen követelik az ország minden pontján. Érdekes hogy például a Visszhang Erdélyben is egy rengeteget játszott sláger lett.

– Ti hogyan töltitek a karácsonyt, illetve a szilvesztert?

– A koncert célegyenese próbákkal, sajtóval épp az ünnepekkor tetőzik majd, de megszoktuk már, hogy nem hétköznapi életet élünk. Persze lesz pár nap karácsonykor, amit mindenki a saját meghitt közegével, szeretteivel tölt majd. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára szabad, önfeledt szilveszterünk, amit ne az országúton, majd egy színpadon töltöttünk volna. Ebben a pillanatban még kinéz végre egy privát, szabad évzárás. Ránk fér egy kis pihenés, hogy gyűjthessük az erőt és az ötleteket, amikkel a jövőben készülünk.

– Egy ilyen nagyszabású koncert – főleg év végén – mindig egyfajta összegzés is, afféle visszatekintés az elmúlt időszakra. Van valami, amit esetleg másképp csinálnátok, vagy épp ellenkezőleg, semmiképp sem csinálnátok máshogy?

– A Magna ereje épp az ösztönösség. Ha vissza is nézünk, esetleg tanulni az esetleges hibáinkból, és újra örülni a sikereknek. Feltehetően radikális változtatásokat nem eszközölnénk. Mennénk tovább előre örömben, bánatban, tanulságban.

Magna Cum Laude, december 28., Syma csarnok

est.hu

Akár ez is tetszhet A szerző további művei

Comentários no Facebook