„A kompromisszumkészség elég hamar kialakult bennünk” – Republic

Húszéves évfordulóját ünnepelte tavaly a Republic együttes, aminek kapcsán Boros Csaba basszusgitáros-énekessel beszélgettünk az elmúlt két évtizedről, koncertjeikről és amerikai, angliai kalandjukról.

– Március 15-én a Sportarénában volt a jubileumi koncertetek, ami maga is évfordulós esemény, hiszen 1995. március 15-én volt az első stadionkoncertetek. Komolyabban készültetek erre a fellépésre, mint máskor?

– Azokat a számokat, amiket már régóta nem játszottunk, azokat elpróbáltuk, de volt annyi koncertünk előtte is, utána is, hogy nem kellett rá különösen készülni.

– Több különleges Republic-koncert is volt tavaly.

– Igen, többféle dologgal próbálkoztunk, ami részben azért volt, mert belevittek minket. Júniusban felléptünk a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, ami sajnos egybeesett a nagy árvízzel, így természetes módon kevesebb figyelem irányult rá. Nekünk abból a szempontból nagyon jó volt ez az előadás, hogy erre készülve, csináltunk egy vonószenekaros koncertet, amin nem csak Republic-számok szerepeltek, hanem komolyzenei feldolgozások Bartóktól, Griegtől. Beleépítettük a Republic-számokat a klasszikus darabokba. Ennek az előadásnak a következő helyszíne elvileg jövő márciusban a Kongresszusi Központ lesz. Annyira megtetszett nekünk ez a dolog, hogy megtartjuk.

– Volt egy másik érdekes előadás a Szegedi Nemzeti Színházban is.

– Az úgy kezdődött, hogy három festőművész Republic-dalokat festett meg képekben. Elővettek egy csomó Republic-számot, olyanokat is, amiket talán még nem is játszottunk élőben. Miközben mi a színpadon játszottunk, a hátunk mögött kivetítették a festményeket. A koncert bevételét egy ottani, sérült gyerekekkel foglalkozó kisegítőiskola javára ajánlották fel.

– Áprilisban három koncertet adtatok New Yorkban. Ez hogy jött?

– Három kinti magyar srác szervezte nekünk, az egyikkel állítólag nyolc évvel ezelőtt együtt italoztunk Zalabércen. Nagyon profi szervezés volt, jó kis szállodában laktunk, naponta vittek minket egy 15 személyes busszal, és a koncertek után 3-4 napot kint maradtunk még. A koncert is hihetetlen volt, a közönség végigénekelte a dalokat, és egy csomó régi ismerősöm eljött, akik most kint élnek.

– Szinte minden évben kiadtok egy új stúdióalbumot. Most is dolgoztok valamin?

– Mivel nemrég jelent meg a 20 éves jubileumi koncert CD-n és DVD-n, azt gondoltuk, hogy ennek a jelentőségét nem kellene elhalványítani egy sorlemezzel. Annak majd meglesz az ideje jövőre.

– Van kedvenc Republic-lemezed?

– Van, és valószínűleg a legkevésbé ismert albumunk, ami egyébként nem is lett aranylemez, a Hahó Öcsi!!!, ami, ha jól emlékszem, 1993-ben jelent meg.

– Miért pont ez?

– Egyrészt egy nagyon korszakos lemez volt, ami még megjelent bakeliten. Másrészt pedig nagyon fontos szerepe volt az együttes életében. Minden sikeres előadó el tudja mondani, hogy amikor az első lemezét elkészíti, és azon jó dalok vannak, és el is jutnak a közönséghez, akkor az emberek kíváncsiak rá. A második album, még ha nem is sikerült annyira jól, el tud evickélni az első farvizén, és a harmadik lemez után kezdenek kiderülni a dolgok. Addigra már lehet, hogy jönnek más zenekarok, és a csapat népszerűsége kezd egy kicsit elhalványulni. A harmadik lemezünk (Én vagyok a világ, 1992. – a szerk.) nem lett aranylemez, amit mi úgy értékeltünk magunkban, hogy annyira már nem kíváncsiak ránk az emberek, és akkor jött egy hullámvölgy a csapat életében. Akkor fogtuk magunkat és lementünk Gergelyiugornyára, a Tisza-partra, ahol kaptunk egy faházat, amit – és ezért utólag is elnézést kérünk – csúnya módon összeromboltunk. Közben a szomszéd falu kultúrházában próbáltunk. Ezen a lemezen vannak olyan számok, amiket a mai napig játszunk, például a Fényes utakon vagy a Micimackó-feldolgozás, amit sokáig minden koncerten követeltek tőlünk. Bár az emberek számára nem egy széles körben ismert lemez volt, de arra nagyon jó volt, hogy a maga igényességével ezt a fajta lefelé indulást megállította. Olyan volt ez a lemez, mint egy jó dobbantó, amiről el lehetett indulni megint. A következő album, a Disco című lemez volt, amin a 67-es út is szerepel, az pedig már platina lett.

– Milyen visszagondolni az elmúlt húsz évre?

– Kicsit olyan, mint a falmászóknak a kapaszkodófelületei. Azokhoz a biztos pontokhoz tudsz kapcsolódni, de a köztes idő kicsit összecsúszik. Ez alatt a húsz év alatt okosabbak és bölcsebbek lettünk, viszont régen jobban bírtuk az alkoholt.

est.hu

You might also like More from author