Scroll to Top

Category Archives: Zenei hírek

By

A X. Backpackers’ Spring Festivallal együtt már minden fellépő a tél végét várja! A tavasz legnagyobb budapesti könnyűzenei fesztiválja kapcsán nyilatkoztak nekünk a Korai Öröm, a Bëlga...

By

Boltokba került “El merem mondani” címmel Oláh Ibolya 3. lemeze, mely – mint azt címe is mutatja – eddigi legőszintébb, legkitárulkozóbb albuma, hiszen eddigi életéről,...

By

A gazdasági válság miatt a bukaresti B’EstFest szervezői úgy döntöttek, nem tartják meg az idei fesztivált. A fesztivál honlapján az olvasható: a rendezvény óriási költségeit nem...

By

Már késő ősszel elkészült az Unisex és Ádok Zoli közös felvétele, a Szabadon, amit a rádiók egyre többet játszanak országszerte. Azonban élőben még egyszer sem csendült fel a remek...

By

Orfűn csak kilenc kisiskolás hallhatta a zenekart. Akárcsak a nagy nemzetközi produkciók, a Zanzibar is egy eldugott, kis helyen, távol a városi nyüzsgéstől készült az idei koncertjeire. Rita,...

By

A Billboard listája szerint 2009-ben a U2 zenekar végzett az első helyen. Őket követte Bruce Springsteen. Springsteen úr 58 millió dollárt vitt haza, őt követte Madonna 48 millióval, majd az...

By

A „Magyar Örökség” kitüntető címet viselőlő GHYMES ünnepi koncertsorozatra készül. Hazánk egyik legsikeresebb világzenei produkciója Győrben (Városi Egyetemi Csarnok), Budapesten (Papp...

By

Bár napos bizonytalanság után végre eldőlt hogy maradhat Várpalotán, a Cseri-parkerdőben a Pannónia-fesztivál. A szervezők a jó hír mellett tegnap tették közzé azoknak a fellépő zenekaroknak...

By

Az új kliphez új megjelenéssel készült Lola, az eddig jól megszokott kislányos imidzstől megválva egy sokkal nőiesebb visszafogottabb megjelenésben láthatjuk újra. Ez az új stílus nem csak...

By

Az első tavaszi hónap első napján lép fel a művésznő társával Kutik Rezsővel Pécsett. A dátum fájó Athinának, testvérét vesztette el egy március elsejei napon. Szomorú és kerek évfordulóhoz...